Borkai változásokat szeretne a sporttörvényben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.01. 12:31
Változtatásokat szeretne a sporttörvényben, illetve a jövő évi költségvetésben, s ehhez kért támogatást szerdán az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságától Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke azért, hogy már a jövő évtől egycsatornássá válhasson a sporttámogatás, és az állami pénzek egyenesen a MOB-hoz kerüljenek.

Győr polgármestere, aki parlamenti képviselő is, örömét fejezte ki, amiért a jövő évi költségvetés tervezetében a kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ám jelezte, hogy a MOB új, tervezett feladatköreinek nincs meg a törvényi háttere sem a költségvetésben, sem a sporttörvényben. Az egyeztetések elindultak ugyan, ám a törvényi háttér nélkül maradna az eddigi, többcsatornás rendszer, ami azt jelentené, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a különböző szervezetek májusban juthatnának pénzükhöz, márpedig arra januártól szükség van.

A másfél héttel ezelőtti MOB-közgyűlésen óriási többséggel Schmitt Pál utódának megválasztott fideszes politikus a bizottság előtt az egycsatornás rendszer szükségessége mellett szót emelt azért is, hogy a támogatásokat a jövőben differenciálják, s kiemelten kezeljék azokat, akik pont- vagy éremszerzésre esélyesek a londoni olimpián. A szövetségek támogatását is hasonlóképpen kell megváltoztatni.

Borkai változásokat akar (Fotó: Farkas József, archív)
Borkai változásokat akar (Fotó: Farkas József, archív)

A tervezett új rendszerrel kapcsolatban Borkai kiemelte, hogy a MOB a különböző köztestületekkel együttműködni szeretne, s nem az a célja, hogy az összes pénz a bizottságnál legyen, és uralkodjon más szervezeteken. Az egycsatornás rendszerre elsősorban a hatékonyság és az átláthatóság növelése érdekében van szükség, melyben jól átlátható feltételrendszer alapján kerülnek kifizetésre az összegek.

A bizottság tagjai közül volt, aki felhívta a figyelmet az egycsatornás rendszerben lévő feszültségforrásokra, a potenciális érdekellentétekre, ám a tagok támogatták Borkai és a MOB elképzeléseit, s elhangzott, jelenleg folynak az egyeztetések annak érdekében, hogy a szükséges módosításokat el lehessen végezni.

Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-nek elmondta, a jövő évi költségvetésben már nem tudják a módosításokat megtenni, így 2011-ben még a sportállamtitkársághoz kerül majd az állami pénz, ám a sporttörvényben mindenképpen szeretnék a szükséges változtatásokat meglépni, s ezzel az egycsatornás rendszer felé haladva a MOB javaslatára kerülne a pénz elosztásra közvetlenül az államtitkárságtól, így már januárban hozzájuthatnának a különböző szövetségek a nekik járó összegekhez.

A köztestületekkel Borkai folyamatosan szeretne egyeztetni, partnerként tekint rájuk, mert a legfontosabb szerinte az, hogy a sport területén dolgozók együtt gondolkodjanak, ne egymás rovására tevékenykedjenek, s közös álláspontot alakítsanak ki különböző kérdésekben.

Az olimpiai bajnok tornász – aki korábban testnevelő tanárként dolgozott – MOB-elnökként is maximálisan támogatja a mindennapos testnevelési óra bevezetését. A prevenció egyik legfontosabb formájának a mozgás megszerettetését nevezte, s magához az élsporthoz is elengedhetetlenül szükségesnek tartja a heti öt testnevelés órát.    

Kérdésre válaszolva Borkai Zsolt elmondta, három posztja tökéletesen megfér egymás mellett. Hangsúlyozta, hogy MOB-elnöki tevékenységét társadalmi munkában végzi, a napi munkát pedig az elnöki iroda látja el. Ugyanakkor nem tesz különbséget feladatai között, Győr vezetését szívügyének nevezte, míg a MOB irányításával kapcsolatban úgy fogalmazott: „visszajöttem oda, ahonnan indultam". A parlamenti munkát azért tartja nagyon fontosnak, mert általa Győrért és a sportért is rengeteget tehet.

A bizottság egyhangúlag támogatta Borkai elképzeléseit. Bánki Erik jelezte, a bizottság a jövőben is szívesen egyeztet majd a MOB vezetőjével, s minden segítséget meg kíván adni munkájához. Ugyanakkor hangoztatta, hogy a kormány nem akar rátelepedni a sportra, meghagyja a döntéseket a szakmai szervezeteknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik