Birkózó-vb: Sastin Marianna ötödik Kazahsztánban

KOHÁN GERGELY (Nur-Szultan)KOHÁN GERGELY (Nur-Szultan)
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 14:59
null
Sastin Marianna az ötödik helyen végzett Nur-Szultanban (Fotó: Török Attila, archív)
A Vasas világbajnokát a 62 kilogrammosok bronzmérkőzésén 4:1-re múlta felül a svéd Henna Johansson, így Sastin a tavalyi, budapesti vb után ismét az ötödik helyen végzett – de a legfontosabb, a kvóta így is megvan.

 

Noha elődöntője után a bronzmérkőzése sem úgy alakult, ahogy szerette volna, Sastin Mariannáról mindentől függetlenül csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: tavaly októberben, Budapesten nyolc hónappal a szülés után birkózhatott bronzéremért, és lett ötödik, most, Nur-Szultanban 36 esztendősen, immár édesanyaként jutott ki pályafutása negyedik olimpiájára – ezt csinálja utána bárki…!

A péntek délutáni bronzmeccsen előbb Sastint intették, aki nem tudott akciót csinálni a korábbi Európa-bajnok, vb-bronzérmes svéd Henna Johanssonon, így utóbbi vonulhatott 1:0-s előnnyel a szünetre. A második menet, fogalmazzunk úgy, érdekesen (inkább rosszul) alakult. Johansson először kiléptette Sastint (2:0), majd a zónában a magyar valahogy „beesett” alá, a svéd így mögé kerülhetett (4:0). Ezt követően Johansson nyilvánvalóan szabálytalanul tördelte a magyar ujjait, ezt még a monumentális Barisz Aréna ötödik emeletéről is egyértelműen látni lehetett, kár, hogy a szőnyegbírónak egy méterről nem sikerült. Ráadásul a végén kétszer is belefújt Sastin indításába, és csak nem sokkal az idő letelte előtt kapta meg a svéd az intéspontot, ezzel lett 4:1 a vége. Nyilván nem esik jól így elbukni egy világbajnoki bronzmeccset, de szerencsére most jelentős vigaszt jelentett, hogy a legfontosabb, a tokiói kvóta már zsebben volt.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet… A kvótának örülök, de nyilvánvalóan szerettem volna érmet szerezni, és ez nem sikerült – mondta Sastin Marianna. – Furcsa meccs volt, a bíró végig engem figyelmeztetett ujjtörésért, miközben az egész meccsen a svéd törte az én ujjaimat, és a végén két ízben is olyankor fújt bele, amikor akciót tudtam volna indítani. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a svéd lányt még sohasem vertem meg, és most sem sikerült, bár mindent megtettem. Van bennem tüske, emiatt a bronzmeccs miatt is, meg a csütörtöki elődöntőm miatt is, mert annyival nem jobb az a bolgár lány, mint amennyivel kikaptam tőle, de összességében mégsem lehetek elégedetlen. Amiért jöttem, megvan, márpedig az kulcsfontosságú, hogy harminchat évesen nem kell kvalifikációs versenyeket birkóznom, hanem majdnem egy teljes évem lesz arra, hogy csak és kizárólag az olimpiára készüljek!”

BIRKÓZÓ-VB
NŐK, 62 KG

1. Ajszulu Tinyibekova (Kirgizisztán)
2. Tajbe Juszein (Bulgária)
3. Kavaj Jukako (Japán) és Henna Katarina Johansson (Svédország)
5. SASTIN MARIANNA
A döntőben: Tinyibekova–Juszein 5:3

NŐK, 68 KG
1. Tamyra Mariama Mensah (Eyesült Államok)
2. Anna Jenny Eva Maria Fransson (Svédország)
3. Anna Schell (Németország) és Battsetseg Soronzonbold (Mongólia)
A döntőben: Mensah–Fransson 8:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik