Birkózó Eb: Szilvássy Erik este a bronzért lép szőnyegre

Vágólapra másolva!
2019.04.13. 12:44
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában Szilvássy Erik megnyerte a vigaszágas mérkőzését, így este a bronzéremért küzdhet a bukaresti birkózó Európa-bajnokság szombati napján. A 16 közé jutásban érdekelt három magyar közül a 67 kilós Krasznai Máté győzött, míg a 97 kilogrammos Varga Ádám és a 60 kilós Torba Erik kikapott.

Az U23-asként világ- és Európa-bajnok Szilvássy és Ivan Huklek állásból nem bírtak egymással, az első menetben pedig a bíró a magyar sportolót látta passzívabbnak, így őt küldte parterhelyzetbe (0:1). Horvát ellenfele ráadásul kiemelte, de végül csak megpörgetni tudta, eldobni nem (0:3).

A félperces pihenő után a Pénzügyőr versenyzője sokkal hajtósabb felfogásban birkózott, ennek meg is lett az eredménye, ugyanis riválisát visszaintették (1:3). Szilvássy sokáig nem talált fogást, de az utolsó pillanatban a szőnyeg szélén megragadta Hukleket és átpörgette (3:3).

A horvátok ugyan videobírót kértek, azonban a zsűri nem vette el a magyar akciót (4:3). A hátralévő időben hiába ment előre vehemensen Huklek, az első felnőtt világversenyén szereplő Szilvássy remekül védekezett, így a bronzért küzdhet a litván Eividas Stankeviciusszal.

Krasznai moldovai riválissal találkozott a nyolcaddöntőbe jutásért, és bár technikai tussal nyert, korántsem volt egyszerű dolga. Az első felvonásban a Pénzügyőr sportolóját küldték parterhelyzetbe, de Valentin Petic nem tudott akciót végrehajtani (0:1)

A folytatásban Krasznai is megkapta a lehetőséget, a földön előbb menekülésért intették riválisát (3:1), majd dobási próbálkozásánál Petic kibújt, sőt be is tusolta a magyart, aki a hátára esett. Csakhogy a Sike András szövetségi kapitány által kért visszajátszás megmutatta, Petic lábra fogott, ami tilos kötöttfogásban (5:1).

Harmadjára – immár szabályos körülmények között – Krasznai úgy megforgatta vetélytársát, hogy az tusveszélyes helyzetbe került (9:1), ezzel kialakult a technikai tushoz szükséges nyolcpontos különbség.

Torba német birkózóval küzdött meg, és az első menetben passzivitásért kapott intés és parterhelyzetből elért dobás miatt hárompontos hátrányba került. A folytatásban nőtt a különbség, ugyanis a BHSE versenyzőjének kitolási kísérleténél ellépett Etienne Kinsinger, aki ebből mögékerülést ért el (0:5). Torba ugyan nem adta fel, és egy ízben hátára döntötte ellenfelét (4:5), több pontot azonban nem sikerült szereznie.

Varga veresége nem volt váratlan, de alaposan megizzasztotta a tavaly világbajnoki ezüstérmes Kiril Milenov Milovot. Az első menetben az UTE versenyzőjét intették (0:1), a földön pedig elsőre ki tudott bújni a pörgetési kísérletből, másodjára viszont nem. A második három percben visszakapta az esélyt Varga (1:3), aki élt is a lehetőséggel, a fején átforgatta esélyesebb ellenfelét (3:3). A ponthoz a videobíró segítsége is kellett. A döntetlen az utolsó akció révén a magyarnak kedvezett, azonban Milov addig űzte-hajtotta Vargát, amíg meg nem intették menekülésért (3:5). Varga akkor jut vigaszágra, ha Milov döntős lesz.

Szombaton további két magyar érdekelt: a 72 kilós Fritsch Róbert és a 82 kilogrammos Nagy Péter a nyolcaddöntőben kezd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik