Birkózó Eb: Fritsch és Nagy negyeddöntős, Krasznai kikapott

2019.04.13. 14:46
A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában Fritsch Róbert technikai tussal, a 82 kilós Nagy Péter pedig 4–2-re győzött a nyolcaddöntőben, ugyanakkor a 67 kilós Krasznai Máté kikapott a 16 között a bukaresti birkózó Európa-bajnokság szombati napján.

Az újonc Fritsch rövidre zárta az összecsapását, ugyanis amikor passzivitásért megintették Dmitro Pinkovot (1–0), akkor parterhelyzetből kiemelte és nagy ívben, a válla felett eldobta, így hamar 5–0-s előnyre tett szert. A mérkőzést aztán még az első három perc vége előtt befejezte, mivel állásból átkarolta és ledöntötte ukrán ellenfelét, majd kiemelte és kidobta a küzdőtérről (9–0), azaz elérte a döntő fölényhez szükséges nyolcpontos különbséget. A nyolc között a két éve Eb-bronzérmes orosz Abujazid Mancigov vár rá.Fritsch rövidre zárta az összecsapását, ugyanis amikor passzivitásért megintették Dmitro Pinkovot (1–0), akkor parterhelyzetből kiemelte és nagy ívben, a válla felett eldobta, így hamar 5–0-s előnyre tett szert. A mérkőzést aztán még az első három perc vége előtt befejezte, mivel állásból átkarolta és ledöntötte ukrán ellenfelét, majd kiemelte és kidobta a küzdőtérről (9–0), azaz elérte a döntő fölényhez szükséges nyolcpontos különbséget. A nyolc között a két éve Eb-bronzérmes orosz Abujazid Mancigov vár rá.

A felnőtt világversenyen szintén debütáló Nagy kiválóan kezdett, nemcsak nekiesett a tavaly bronzérmes Rafig Huszejnovnak, hanem pontot is csinált rajta: átfogta a felsőtestét az azerinek, akit aztán egy csípődobással a hátára vágott (4–0). A pihenőt követően nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt Huszejnov, de a ceglédi birkózó állta a sarat, egyetlen mögékerülést leszámítva sikeresen bontotta a fogásokat, így 4–2-re nyert.

Krasznai az első menetben intése után (0–1) kivédekezte a parterhelyzetet, de aztán Parviz Naszibov állásból egy mögékerüléssel 3–0-ra növelte előnyét. Ezután a Pénzügyőr versenyzője hiába űzte-hajtotta ukrán riválisát, azt nem intették meg, a válldobási és mögékerülési kísérletei pedig nem jártak sikerrel. A meccs után Sike András szövetségi kapitány legalább egy percig perlekedett a bírókkal.

A délelőtti programban vereséget szenvedő három magyar közül a 60 kilós Torba Erik már kiesett, mivel legyőzője azóta szintén kikapott. Az esti éremcsatákban a 87 kilós Szilvássy Erik a bronzért lép szőnyegre, ellenfele a litván Eividas Stankevicius lesz.

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Egyéb egyéni
2026.06.02. 08:14

Lőrincz Tamás indul a Magyar Birkózók Szövetsége elnöki posztjáért

Birkózás
2026.06.01. 09:21

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Birkózás
2026.05.29. 11:38

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
2026.05.22. 19:01

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Birkózás
2026.05.16. 10:11

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Vitek Dárius: Próbálok mindig a jelenben maradni

Birkózás
2026.05.09. 10:00
Ezek is érdekelhetik