Birkózás: Szabó László is bronzérmes lett a vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.11. 20:54
Szabó László bronzérmet nyert vasárnap a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájában a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán, Budapesten, ahol a magyar csapat egy arany- és két bronzéremmel zárt.

Az UTE Európa-bajnoki harmadik helyezett versenyzője a délelőtt folyamán egészen az elődöntőig nagyszerűen menetelt, és ott is az utolsó másodpercekig remekül birkózott, ám egy figyelmetlensége a fináléjába került. Éppen ezért talán a legnagyobb kérdés a kazah Askat Dilmuhamedov elleni helyosztó előtt az volt, sikerült-e túltennie magát a csalódáson.

A meccsen aztán nem látszott keserűség a magyar kötöttfogásún, aki nagy energiákat mozgósítva kezdte a meccset, de akciót nem tudott csinálni, ahogy Dilmuhamedov sem. A szőnyegen óriási csata zajlott, de egyik birkózó sem tudott a másik fölé kerekedni. A mérkőzésvezető az elején a kazahot intette (1-0), a második menet elején azonban Szabóra is „sor került” (1:1), ez pedig már a kazah birkózónak kedvezett. Mindez azt jelentette, hogy Szabónak mennie kellett előre, hogy akciót érjen el, vagy kiharcolja riválisa újabb intését. Végül ez utóbbit sikerült kicsikarnia (2:1), majd a hajrában masszívan tartotta magát, ezzel megszerezte karrierje első felnőtt világbajnoki érmét.

„Nagyon örülök ennek az éremnek, még ha egy picit bosszant is, hogy akár döntőt is birkózhattam volna. Az elődöntőben sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a vége felé az órára néztem, amikor fél perc volt hátra, és arra kezdtem figyelni, hogy kihúzzam ezt a kis időt, és nem arra koncentráltam, amire kellett volna. Itt a kazah ellen úgy mentem a szőnyegre, hogy dobni fogok, de hamar kiderült, hogy nem fogok tudni, mert nagyon szűken védekezett az ellenfelem. Onnan egyértelmű volt, hogy végig kell verekedni a meccset” – mondta a bronzmeccs után a magyar sportoló.

Szabó László a budapesti világbajnokság harmadik magyar dobogós helyezését érte el, mivel szombaton a szintén kötöttfogású Korpási Bálint (71 kg) az első, míg vasárnap Barka Emese (60 kg) harmadik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik