Birkózás: Németh Zsanett ezüstje a Strandvilágjátékokon

MTI MTIMTI MTI
2019.10.15. 23:19
A viadal honlapja szerint a +70 kilogrammos súlycsoport magyar indulója csoportjában négy győzelmet aratott, majd nyert az elődöntőben is, a fináléban pedig 3–2-re kapott ki nigériai ellenfelétől.

A keddi versenynapon korábban bronzérmes lett a Dévay Márk, Kropkó Márta aquatlonos vegyesváltó, míg hétfőn másodikként végzett Dévay a férfiak mezőnyében.

Strand világjátékokat most rendeznek először, mégpedig a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) az égisze alatt. Az elképzelés 2015-ben vetődött fel azzal a céllal, hogy szép tengerparti helyszínekre vigyenek akciódús strand és vízi sportokat.

Dohában 97 ország több mint 1230 sportolója méri össze erejét, és 14 szakágban 350 érem talál gazdára. Olyan sportágak - zömmel olimpiai sportágak nem olimpiai versenyszámai - szerepelnek a programban, mint a 3x3 kosárlabda, a karate (kata), az aquatlon, a sportmászás vagy a gördeszka.

A magyar színeket öt sportágban – nyílt vízi úszásban, aquatlonban, strandkézilabdában, karatéban és strandbirkózásban – 32 sportoló képviseli.

Legfrissebb hírek

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
2026.08.10. 22:43

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24