Birkózás: Hegedüs veszített, 1992 után új elnöke van a szövetségnek

MTI MTIMTI MTI
2015.01.30. 13:07
null
A győztes Németh Szilárd hetven szavazatot kapott (Fotók: Szabó Miklós)
Németh Szilárdot választották meg elnöknek a Magyar Birkózószövetség tisztújító közgyűlésén. A posztot 1992 óta az olimpiai bajnok Hegedüs Csaba töltötte be.

A szavazáson a 125 érvényes szavazatból 70-et kapott Németh Szilárd és 55-öt az eddigi elnök.

A fideszes országgyűlési képviselő Németh beszédében megköszönte a bizalmat, s hangsúlyozta, hogy szoros volt a verseny, ami azt jelenti, hogy rengeteg támogatója van az eddigi vezetésnek, éppen ezért szeretné megtartani az eddigi értékeket a jövőben.

„Nyújtsunk egymásnak kezet és dolgozzunk együtt a magyar birkózás sikeréért" – mondta Németh Szilárd, a Csepeli BC vezetője, akit öt évre bíztak meg az MBSZ irányításával.

A Csepeli BC vezetője, aki tavaly őszig a XXI. kerület polgármestere volt, hozzátette, hogy korábbi ígéreteinek megfelelően a válogatott mellett dolgozó szakmai stábhoz a riói olimpia végéig biztosan nem nyúlnak, sőt erősíteni szeretnék azt. Az MTI-nek az új elnök elmondta, most a legfontosabb, hogy a riói eredményességnek mindent alárendeljen a szövetség, melynek nem kell kapkodnia, ugyanakkor idén az új alapszabályt és az életpályamodellt is szeretnék bevezetni. A sportágfejlesztéssel kapcsolatban Németh Szilárd úgy fogalmazott, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a kormánnyal együttműködve lehet változtatni a már elfogadott terveken, ezzel kapcsolatban az a célja, hogy a birkózás még több pénzt kapjon.

Hegedüs Csaba sok sikert kívánt utódjának. Azt mondta, hogy nehéz egy ilyen hosszú munka után búcsúzni, ugyanakkor bízik abban, hogy olyan változások lesznek a szövetség életében, melyek a birkózás javát szolgálják.

Hegedüs gratulált legyőzőjének
Hegedüs gratulált legyőzőjének

 

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Egyéb egyéni
2026.06.02. 08:14

Lőrincz Tamás indul a Magyar Birkózók Szövetsége elnöki posztjáért

Birkózás
2026.06.01. 09:21

Németh Szilárd: Most azzal szolgálom a legjobban a magyar birkózás ügyét, ha önként félreállok

Birkózás
2026.05.29. 16:15

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Birkózás
2026.05.29. 11:38

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
2026.05.22. 19:01

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Birkózás
2026.05.16. 10:11

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Vitek Dárius: Próbálok mindig a jelenben maradni

Birkózás
2026.05.09. 10:00
Ezek is érdekelhetik