Birkózás: Barka Emese világbajnoki bronzérmes

2016.12.11. 18:23
A birkózó Barka Emese bronzérmet nyert a 60 kilogrammos kategóriában vasárnap a nem olimpiai súlycsoportok budapesti világbajnokságán.

Az Európa Játékok-győztes, Európa-bajnoki harmadik magyar versenyző délelőtt a nyolcaddöntős sikerét követően kikapott, majd a vigaszágon harcolta ki az esti szereplés jogát.

Ellenfele, a japán Szakano Jui volt, akivel éppen ellentétes meccset vívott, mint kínai legyőzőjével a nyolc között, mert amíg délelőtt négypontos előnyt adott le, addig most ekkora hátrányból tudott felállni.

A mérkőzés első menete nem alakult jól, a japán két gyors lábra támadás révén magabiztos előnnyel mehetett a szünetre, amely után egy nagyon elszánt és összeszedett Barka ugrott neki. Fél perc sem telt el, amikor a magyar kitette riválisát a szőnyegről, majd a japánt intették, így az utolsó percre két pontosra csökkentette hátrányát a Csepel sportolója. A hajrá egyértelműen a magyarról szólt, aki egy levitel, majd egy kiléptetés után, kevesebb mint fél perccel a vége előtt 5:4-re fordított, a végén pedig szépen kontrázta meg a japán elkeseredett akcióját, s végül 7:4-re győzött.

„Örülök a bronzéremnek. A kínai elleni vereségem bosszantott, dühös voltam magamra, mert olyan hibákat követtem el, amikről azt gondoltam, már nincsenek bennem" - kezdte napjának értékelését Barka Emese. "Ugyanakkor lezártam magamban azt a meccset, miután kiderült, hogy a vigaszágra kerültem. A mostani mérkőzés elején kétszer figyelmetlen voltam, de a második menetre úgy mentem ki, hogy mindent megteszek a fordításért. Örülök, hogy sikerült.”

Barka karrierje második vb-bronzát gyűjtötte be. Egyúttal ez volt a magyar csapat második érme a budapesti vb-n, miután szombaton Korpási Bálint világbajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában.

Az esti programban a kötöttfogású Szabó László is érdekelt, aki szintén a bronzéremért léphet majd szőnyegre.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
Tegnap, 12:07

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33