Birkózás: a Hadtörténeti Múzeumban köszöntötték Varga Jánost

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.21. 21:24
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából hétfőn köszöntötték Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózót, a Nemzet Sportolóját a Hadtörténeti Múzeumban.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke az eseményen úgy fogalmazott, „folyamatos készülődés, folyamatos küzdelem, folyamatos tanulás” jellemezte az ünnepelt versenyzői, majd edzői pályafutását is, hiszen állandóan képezte magát.

A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó hozzátette, nem szeretett volna Varga ellenfele lenni, mert „szinte szétrázta” a riválisokat, és amikor már levegőt is alig kaptak, akkor hajtott végre rajtuk egy olyan akciót, vagy mutatott be egy olyan pörgetést, amire az ellenfeleknek nem volt ellenszere.

„Büszkék vagyunk rád, ott a helyed a Nemzet Sportolói között! Akinek ilyen családja van, annak semmi oka a panaszra” – mondta Schmitt, aki arra is utalt, hogy Varga felesége válogatott atléta, lánya pedig tőrvívó Európa-bajnok volt.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke a díszvacsora során tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő sorait.

„Tudjuk, hogy a tehetség és a név kötelez, de oroszlánszívűnek csak a legbátrabb harcost szokták nevezni. Úgy hallottam, a svédországi hősies világbajnoki döntője után önt éppen ezzel a jelzővel illették, hiszen folyamatos támadásaival és kitartó küzdeni akarásával nem csak az ellenfelet, hanem önmagát is sikerült legyőznie” – írta a kormányfő, aki arra utalt, hogy Varga az 1963-as világbajnokságot törött bordával nyerte meg.

Levele folytatásában Orbán Viktor a magyar emberek nevében megköszönte az ünnepeltnek, hogy remek eredményivel gazdagította a magyar küzdősport történetét, visszavonulása után pedig elhivatottságát és szakmai tudását állította a hazai birkózás szolgálatába.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke kijelentette, a korábbi kiváló birkózó hosszú utat tett meg a mostani kerek évfordulóig. Megemlítette, hogy téglagyári munkásként kezdett sportolni, de rendkívüli teljesítményének köszönhetően olimpiai bajnoki címig jutott, majd mesteredző lett, ezzel a kettős életpályamodell korabeli megtestesítője volt. Kulcsár hangsúlyozta, hogy Varga a mai napig rendkívül aktív az olimpiai mozgalomban, így a MOB hagyományőrző bizottságában és az Olimpiai Bajnokok Klubjában is.

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke kijelentette, nemcsak egy családtagot köszöntenek a birkózók, hanem a családfőt, egy igazi legendát, aki eddig 65 évet szentelt az életéből a sportágnak.

Kunszt Gábor, a Budapesti Honvéd SE örökös tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy az ünnepelt szerezte a klub 27. olimpiai aranyérmét, most pedig már 66-nál tartanak.

Az abonyi születésű Varga 1959-ben lett a Budapesti Honvéd sportolója, itt bontakozott ki rendkívüli tehetsége, és lett 14-szeres egyéni országos bajnok. Kivételes technikai képzettsége révén szabadfogásban és kötöttfogásban is nemzetközi klasszis volt, de legjelentősebb eredményeit kötöttfogásban érte el.

Pályafutása legnagyobb sikerét az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aratta: a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában győzött. A világbajnokságokon arany-, ezüst- és bronzéremből is kettőt nyert, az Európa-bajnokságokról két első és egy második helyezéssel büszkélkedhet.

A pályafutását 1973-ban fejezte be, később edzőként és nemzetközi bíróként is tevékenykedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik