BHSE: jövő januárban tartják a tisztújítást

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 17:04
null
Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke (Fotó: Teknős Dominik/Nógrád Megyei Hírlap)
Jövő januárban tartja meg idénre tervezett tisztújító közgyűlését a Budapesti Honvéd Sportegyesület.

 

A klub honlapján Gergely István ügyvezető elnök emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt a 2020-as tokiói olimpia megrendezését egy esztendővel eltolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a játékok szervezőbizottsága, így minden szempontból különleges helyzet adódott.

„A BHSE vezetése úgy véli, ebben a rendkívüli, bizonytalan helyzetben is biztosítani kell az egyesület zavartalan működését, a jelenlegi stáb a meglévő tapasztalatokra támaszkodva hidalja át ezt az időszakot, példának okáért a lehetséges második hullámot” – közölte a játékosként olimpiai bajnok vízilabdázó. Hozzátette: ennek ellenére januárban szeretnék összehívni a tisztújító közgyűlést, ami egyébként a törvény adta lehetőségeken belüli, vagyis az olimpiai ciklusnak megfelelő időn belül lenne megtartva.

A BHSE elnökségének mandátuma az olimpia esztendejében, elvileg 2020-ban járna le. A közelmúltban több sportszövetségnél tartottak tisztújító közgyűlést, azok többségében az addigi vezetés kapott további bizalmat.

Gergely István a világ sportéletére is rendkívüli hatással bíró pandémiával kapcsolatban kiemelte: szerinte az elmúlt közel öt hónap legnagyobb vesztesége sportszakmai.

„Több versenyzőnk csúcsformában és éremeséllyel indulhatott volna idén júliusban az olimpián. Közülük többen pályafutásuk vége felé járnak, így ez az egy esztendős halasztás nagyon nehéz helyzetbe hozta őket és a szakmai stábokat egyaránt” – nyilatkozta. Az elnök elmondta, hogy "anyagi értelemben is adódtak" ugyan veszteségeik, de „a bizonytalanságok ellenére” is át tudták hidalni ezt a nehéz időszakot, és büszkén említette, hogy tartalékjaikat mozgósítva megőrizték a munkahelyeket, senkitől nem kellett megválniuk.

A versenyzőknek, különösen az élsportolóknak, a profiknak nehéz motivációt találniuk az elmúlt időszakban, és elindult ugyan a sportélet visszarendeződése a normál kerékvágás felé, de még most is elég sok benne a bizonytalanságra okot adó tényező. Gergely István szerint ez mindenki számára rendkívül bonyolulttá teszi még a jelenlegi helyzetet is.

„A versenysport és az az életforma, amelyben egy sportoló tölti a mindennapjait, az edzés-versenyzés ciklikussága egyfajta függőséget okoz. Most egy fontos szegmensben, a versenyzés területén hiányt élnek meg a sportolók, és az edzések messze nem pótolják azokat az érzéseket, amelyeket a célok megfogalmazása és megvalósítása jelent az életükben. Háziversenyekkel, edzésversenyekkel kiküszöbölhető valamennyire ez a helyzet, ezek a megmérettetések kompenzációt adhatnak, de azért egészen más élmény és érzés számukra” – hangsúlyozta. Hozzátette: a fiatalabb és az idősebb sportolók máshogy élik meg ezeket a hónapokat, hiszen „nem ugyanazokkal a nehézségekkel néznek szembe, nem ugyanazokat a gondolatokat fogalmazzák meg maguknak”. Kiemelte: ebből a helyzetből az tud győztesen kikerülni, aki a leggyorsabban és legjobban képes alkalmazkodni hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik