Asztalitenisz: tudományos kongresszus a hazai vb előtt

MTI MTIMTI MTI
2019.02.12. 15:02
Közvetlenül az április 21-én kezdődő budapesti asztalitenisz-világbajnokságot megelőzően a magyar fővárosban kerül sor a nemzetközi sportági szövetség (ITTF) sporttudományos kongresszusára.

A vb szervezőinek keddi tájékoztatása szerint az ITTF 16. alkalommal rendezi meg a kongresszust, melynek először ad otthont Budapest. Legutóbb 2017-ben Düsseldorf volt a házigazda.

A kétnapos eseményre péntekig regisztrálhatnak azok, akik előadást szeretnének tartani, és majd egy tudományos bizottság dönt a végleges programról.

„Az már most kijelenthető, hogy az asztaliteniszt részleteiben taglaló tudományos kongresszuson sportszakmai, menedzsment, biomechanikai, pszichológiai és orvostudományi megvilágítást is kap a sportág” – mondta Paár Dávid, a magyar szervezőbizottság titkára, hozzátéve, hogy nagy ázsiai érdeklődés övezi a kongresszust. Mint jelezte, hallgatóként bárki részt vehet a rendezvényen, ehhez viszont regisztrálni kell, amit áprilisig lehet megtenni.

A kongresszust április 19-én és 20-án a Danubius Hotel Flamencóban, az egyéni asztalitenisz-vb-t pedig április 21. és 28. között a Hungexpo területén rendezik.

Legfrissebb hírek

Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori

Népsport
2026.02.09. 07:02

Asztalitenisz: Lebrun és Winter nyerte meg a Top 16-bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.02.08. 17:27

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32
Ezek is érdekelhetik