Asztalitenisz: gálán búcsúztatták el Tóth Krisztinát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.20. 21:26
Jakab János nyerte szombaton a Körcsarnokban az asztaliteniszezők látványos gálaműsorral színesített Generációk csatája elnevezésű versenyét.   

A csoportmérkőzésekkel még pénteken elkezdődött meghívásos, egymillió forint összdíjazású férfi viadalon a közelmúlt és a jelen legjobb hazai asztalteniszezői vettek részt, a legidősebb induló a még 61 évesen is aktív Klampár Tibor, míg a legfiatalabb a mindössze 12 esztendős András Csaba volt. A döntőbe két Ausztriában légióskodó játékos, a Stockerauban szereplő Jakab János, valamint – némi meglepetésre – az Oberwart UTTC-ben játszó Zoltán Zoltán került. A finálé Jakab 3:1-es diadalát hozta, aki így 200 ezer forintot vihetett haza.

A zsúfolásig megtelt Körcsarnokban, 1700 néző előtt megtartott többórás pingponggála elején felidézték a magyar asztalitenisz legfényesebb sikereit. A közönség vastapssal köszöntötte a 35 éve Phenjanban csapatban világbajnoki aranyérmet nyert Jónyer Istvánt, Klampár Tibort és Gergely Gábort, valamint a csapat két kiegészítő emberét, Takács Jánost és Kreisz Tibort. A kínaiak elleni nagy diadalról készített korabeli tévéfelvétel levetítésekor Gergelynek még a könnye is kicsordult. Ezt követően társaival együtt az évforduló alkalmából egy emlékplakettet vehettek át Nátrán Rolandtól, az idén fennállása 90. évfordulóját ünneplő Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) elnökétől, valamint Pósfai Gábor szakmai alelnöktől.

Az 1979-es világbajnok csapat tagjai valamennyien asztalhoz léptek a gálán, akárcsak a négyszeres világbajnok svéd Mikael Appelgren, a bemutatóiról híres, több mint 30 eszközzel játszani tudó, 72 éves Faházi János, továbbá az esemény főszervezője, az idei Top12-győztes Fazekas Péter is. Penge helyett ezúttal ütőt fogott a magyar vívósport két jelenkori kiválósága, a londoni kardvívó olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint az idei nankingi ifjúsági olimpia párbajtőr aranyérmese, Esztergályos Patrik is.

A gála második részében elbúcsúztatták az aktív versenyzéstől visszavonuló hétszeres Európa-bajnok Tóth Krisztinát, aki a Magyar Asztalitenisz-szövetség életműdíját vehette át Nátrán Rolandtól, valamint Faragó Judittól, a nemzetközi szövetség vezérigazgatójától. A kiváló játékos a meghatódottságtól elsírta magát. A Németországban dolgozó Tóth több bemutató mérkőzést is játszott, többek között Oláh Zsuzsa, a sikereit német nemzeti színekben elérő Nemes Olga, továbbá a cseh Renata Strbíková ellen.

A színes program egy vegyes páros mérkőzéssel folytatódott, ekkor Tóth és Appelgren mellé az ötszörös világbajnok svéd Jörgen Persson, valamint a jelenlegi legjobb magyar női játékos, a világranglistán 18. Póta Georgina is csatlakozott.

Az est egyik fénypontja az volt, amikor Nátrán Roland a Magyar Olimpiai Bizottság és az asztalitenisz szövetség nevében az olimpiai bronzérem másolatát adta át a szöuli játékokon negyedik Klampár Tibornak, valamint a párosban a dobogóról Sydneyben éppen lecsúszó Tóth Krisztinának, illetve a gáláról hiányzó akkori versenyzőpárja, Bátorfi Csilla édesapjának, Bátorfi Istvánnak.

A rendezvényen volt még paraasztalitenisz-bemutató, Appelgren–Persson show, és megvillantotta képességeit a magyar asztalitenisz utánpótlásának két nagy reménysége, az idén párosban ifjúsági Európa-bajnokságot nyert Ecseki Nándor és Szudi Ádám is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik