Asztalitenisz: taroltak a kínaiak a budapesti versenyen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.01.20. 18:19
A férfiaknál Lin Kao-jüan, a nőknél Csen Meng nyerte a kínai házidöntőt egyesben a budapesti BOK Csarnokban rendezett asztalitenisz World Tour-versenyen.
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETIK KÉPGALÉRIÁNKAT!
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETIK KÉPGALÉRIÁNKAT!

 

Vasárnap délelőtt, a férfi elődöntőben a harmadik helyen kiemelt Lin másodikként rangsorolt honfitársát, a férfi párosban és vegyes párosban is aranyérmes Hszü Hszint búcsúztatta négyjátszmás mérkőzésen. A másik ágon meglepetés született, miután a világranglistán 83., selejtezőből indult Vang Csu-csin hét szettben megverte a világelső és Budapesten címvédő Fan Csen-tungot. Vang ezzel visszavágott Fannak, tavaly ugyanis ők játszották a döntőt a magyar fővárosban.

A délutáni fináléban aztán már érvényesült a papírforma, a nemzetközi szövetség rangsorában negyedik, 23 éves Lin négy játszmában jobbnak bizonyult 18 esztendős, ifjúsági olimpiai bajnok riválisánál.

A nőknél az első helyen kiemelt Csu Jü-ling és a másodikként rangsorolt, világranglista-4. Csen Meng vívta a döntőt, s utóbbi nyert hat szettben.

A vasárnap zárult budapesti World Tour-viadalon négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lépett asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47.6 millió forint) volt. A férfi és női egyes győztese fejenként 18 500 dollárral gazdagodott.

ASZTALITENISZ, WORLD TOUR, BUDAPEST
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Vang Csu-csin (kínai)–Fan Csen-tung (kínai, 1.) 4:3 (–7, 7, 11, –5, 10, –3, 9)
Lin Kao-jüan (kínai, 3.)–Hszü Hszin (kínai, 2.) 4:0 (12, 9, 6, 9)

DÖNTŐ
Lin–Vang 4:0 (11, 10, 8, 9)

NŐI EGYES, DÖNTŐ
Csen Meng (kínai, 2.)–Csu Jü-ling (kínai, 1.) 4:2 (–9, 7, –11, 11, 4, 5)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
NŐI PÁROS, DÖNTŐ

Vang Man-jü, Csu Jü-ling (kínai, 1.)–Csen Meng, Szun Jing-sa (kínai, 3.) 3:1 (–8, 7, 13, 2)

FÉRFI PÁROS, DÖNTŐ
Liang Csing-kun, Hszü Hszin (kínai, 5.)–Fan Csen-tung, Lin Kao-jüan (kínai, 2.) 3:2 (5, –9, 7, –5, 8)

VEGYES PÁROS, DÖNTŐ
Hszü Hszin, Liu Si-ven (kínai, 5.)–Szudi Ádám, Pergel Szandra (8.) 3:0 (3, 6, 5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik