Asztalitenisz: ezüstérmes a Szudi, Pergel vegyes páros

MTI/NSO TvMTI/NSO Tv
2019.01.19. 15:14
Szudi Ádám és Pergel Szandra duója 3:0-ra kikapott a szombati döntőben a kínai Hszü Hszin, Liu Si-ven kettőstől, így ezüstérmet szerzett az új olimpiai számban, vegyes párosban a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.
Ezüstérmes lett a magyar kettős – GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Tumbász Hédi)
Ezüstérmes lett a magyar kettős – GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Tumbász Hédi)

Az ázsiaiak ötödik, a magyarok – akik közül Pergel influenzás tünetekkel, betegen vállalta a játékot – nyolcadik kiemeltként jutottak el a döntőig, mely tömött lelátók előtt kezdődött el. A közönség már nagyon várta a hazai játékosokat, a program ugyanis jelentősen csúszott, a torna első döntője így csak több mint egyórás késéssel kezdődhetett el.

Az első játszma nagyon gyorsan a szettvesztés nélkül fináléba került kínaiaké lett, majd a második is, bár ebben már nagyobb ellenállást tanúsítottak a mieink. Látszott a klasszis különbség a két duó között, de Szudiék becsülettel küzdöttek, játszmanyerésre azonban nem volt esélyük. Az ellenfél villámgyőzelmet aratva gyűjtötte be a bajnoki címet, a 22 éves Szudi és a 30 éves Pergel ezüstérmet vehet át.

A magyarországi WT-verseny ebben a számban már az olimpiai kvalifikációs időszak része, itt már pontokat lehet gyűjteni, s aki megfelelő helyen áll a kontinentális rangsorban márciusban, indulhat a júniusi, minszki Európai Játékokon, amelyről az első helyezett kvótát szerez a jövő évi, tokiói olimpiára.

A vasárnapig tartó budapesti World Tour-viadalon négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lépett, illetve lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47.6 millió forint). Szudi és Pergel a második helyért 3250 dollárt kap.

„Kicsit valóban beteg vagyok, de azért jól érzem magam, hiszen boldog vagyok, nagyon jól szerepeltünk ezen a versenyen – mondta Pergel Szandra a döntő után. – Végig remekül játszottunk, a kínaiak ellen ez most ennyire volt elég, de hát ők a világ egyik legjobb párja.

„A verseny előtt nem igazán beszélgettünk eredményekről, hiszen csak karácsony után tudtunk néhány napot együtt készülni – árulta el Szudi Ádám.Megvolt a stratégia, hogy mit szeretnénk játszani, de eredményben nem gondolkoztunk, csak minél jobban szerettünk volna teljesíteni. Ha lett volna kitűzőtt cél, ezzel az eredménnyel azt is felülmúltuk volna.”

A budapesti World Tour-versenyen elért kiemelkedő eredménynek is köszönhetően a páros részt vehet a júniusi, minszki Európa Játékokon. Videónkban arról is beszéltek, mire lehetnek ott képesek, illetve arra is kitérnek, hogy a tokiói olimpiát is célként tűzték ki maguk elé.

ASZTALITENISZ WORLD TOUR
VEGYES PÁROS, DÖNTŐ

Hszü Hszin, Li Si-ven (kínai, 5.)–Szudi Ádám, Pergel Szandra (8.) 3:0 (3, 6, 5)

NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Csu Jü-ling (kínai, 1.)–Liu Si-ven (kínai, 4.) 4:3 (–5, 9, –8, –8, 6, 9, 10)
Csen Meng (kínai, 2.)–Vang Man-jü (kínai, 3.) 4:1 (9, 9, 7, –7, 5)

A döntőt vasárnap 15 órától rendezik.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
13 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
2026.04.30. 22:58

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
2026.04.30. 16:48

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
2026.04.30. 15:06

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2026.04.30. 00:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27
Ezek is érdekelhetik