Asztalitenisz: egyesben búcsúztak a magyarok a World Touron

Vágólapra másolva!
2019.01.17. 21:01
Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az egyes főtáblájának csütörtök esti első fordulójában a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen, azaz ezekben a számokban nem lesz hazai pingpongos a legjobb 16 között.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Földi Imre)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Földi Imre)

Madarász és Majoros esélyesebb riválistól kapott ki, Póta viszont nála gyengébben rangsorolt ellenféllel szemben maradt alul, ráadásul úgy, hogy meccslabdája is volt.

A világranglistán 35., 34 éves magyar játékos a nemzetközi szövetség (ITTF) rangsorában 51. Manika Batrával nézett farkasszemet, és óriási csatát vívtak. A 23 esztendős vetélytársat (51.) tavaly az év felfedezettjének választották az ITTF-nél, nem mellesleg azért, mert a Nemzetközösségi Játékokon két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert. Igazolta is jó hírét, mert az elvesztett első szett után fordított, sőt 3:2-re is ő vezetett, de Pótának ekkor is sikerült egyenlítenie. A döntő játszma aztán nagy küzdelmet hozott, 10:9-nél a magyar játékos elpuskázott egy meccslabdát, s amikor a rendkívül kellemetlen stílusú Batra jutott hasonló lehetőséghez, ő nem hibázott. Az összecsapás több mint egy órán át tartott.

„Szomorú vagyok, mert csak két poénon múlt, hogy nyerjek, meccslabdám is volt. Most néhány órát biztos ezen fogok gondolkodni, hogy történhetett ez meg, de lefekszem, és holnap újult erővel ismét asztalhoz állok párosban. Az indiai lány fonákkal bökdösi a labdát, ami számomra azért kellemetlen, mert én védekező stílust játszom. Így sokkal melósabb volt minden poén, és a rizikófaktor is nagyobb, hogy hibázom” – mondta az NSO-nak Póta Georgina.

A kétszeres Európa-bajnok Póta és svéd játékostársa, Matilda Ekholm bejutott a legjobb nyolc közé. A hatodik helyen kiemelt, Európa-bajnoki bronzérmes Póta, Ekholm duóra a selejtezőből érkezett Irina Ciobanu, Adina Diaconu román kettős várt a nyitófordulóban. Nehezen indult a meccs Pótáék szempontjából, 6:10-nél a riválisnak négy szettlabdája is volt, de aztán sikerült fordítani. A folytatásban is nagy küzdelem folyt az asztalnál, de végül Póta és Ekholm négy szettben felülkerekedett.

Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz számára viszont a főtábla első köre a végállomást jelentette női párosban. Így járt férfi párosban a Szudi Ádám, Ecseki Nándor duó, Szudi Ádám és Pergel Szandra kettőse viszont megnyerte első mérkőzését a főtáblán, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé vegyes párosban.

A magyar duó csütörtök délelőtt egy hongkongi riválissal csapott össze, s papíron az ellenfél számított esélyesebbnek, ez azonban a találkozó közben egyáltalán nem látszott. Az első szett szoros volt, majd a másodikat már könnyebben nyerték Szudiék, és bár a harmadikban semmi sem sikerült nekik – néha még a szerva sem –, a negyedikben már ismét ők irányítottak, így sima, négyjátszmás győzelemmel léptek tovább.

Visszatérve a női egyesre, Madarász, a Szekszárd 25 éves játékosa (77.) a nála 15 esztendővel idősebb, kínai-portugál Fu Yuval (36.) csapott össze, s ugyan 0:3 után még szépített 2:3-ra, végül a papírformának megfelelően, hat szettben alulmaradt. A tollszárfogásos technikával játszó Fu Yu a 2016-os budapesti Eb-n ezüstérmet nyert egyesben.

„Pozitív meglepetés volt, hogy ilyen jó meccset tudtam játszani a portugál kínaival, aki két éve a budapesti Eb-n döntőt játszott. Az első három szettben türelmesebben kellett volna fogadnom a szervákat. Sokszor kiszervált, főleg a szoros állásoknál” – értékelt Madarász Dóra.

Magyar részről Majoros (143.) zárta a napot az orosz Alekszandr Sibajev (94.) ellen, s nagyon gyorsan kikapott 4:0-ra, szettnyerésre sem volt esélye.

Így a hazaiak közül már csak a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes és Póta, Matilda Ekholm női páros van versenyben a budapesti viadalon. Ők pénteken délelőtt folytatják a negyeddöntőben.

A vasárnapig tartó tornán négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47.6 millió forint). A döntőket szombaton és vasárnap rendezik.

ASZTALITENISZ WORLD TOUR, BUDAPEST
Férfi egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Alekszandr Sibajev (orosz)–Majoros Bence (16.) 4:0 (8, 8, 3, 7)

Női egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Fu Yu (portugál)–Madarász Dóra (16.) 4:2 (8, 9, 9, –9, –6, 5)
Manika Batra (indiai)–Póta Georgina (15.) 4:3 (–10, 10, 9, –6, 8, –8, 10)

Férfi páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért)
Lei Kou, Shiao Wei (ukrán, horvát)–Szudi Ádám, Ecseki Nándor (7.) 3:0 (8, 7, 9)

Női páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért)
Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd, 6.)–Irina Ciobanu, Adina Diaconu (román) 3:1 (11, –8, 10, 6)
Tu Hoj-kem, Li Ho-csing (hongkongi, 2.)–Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 3:0 (6, 3, 2)

Vegyes páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért)
Szudi Ádám, Pergel Szandra–Ho Kvan-kit, Li Ho-csing (hongkongi) 3:1 (11, 6, –1, 5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik