Asztalitenisz csapat-vb: vereséggel kezdtek a férfiak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.28. 13:24
Vereséggel rajtolt a Tokióban hétfőn megkezdődött csapat-világbajnokságon a magyar férfi asztalitenisz-válogatott.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Pázsy Ferenc szövetségi kapitány együttese – Kosiba Dániel, Pattantyús Ádám, Jakab János összeállításban – 3–0-ra kapott ki a portugáloktól a C-csoport nyitófordulójában. A találkozó során a magyarok közül egyedül az olimpikon Pattantyús tudott szettet nyerni.

A csapat, amelynek célja, hogy megtartsa élvonalbeli tagságát, kedden a görögökkel mérkőzik.

Mindkét magyar együttes a 24 csapatos bajnoki divízióban szerepel, ahol négy, egyenként hat válogatottat felvonultató csoportot alakítottak ki. Körmérkőzések után a hatosok első helyezettjei egyből a negyeddöntőbe jutnak, míg a négy-négy második és harmadik rájátszásban dönti el, hogy mely négy csapat kerül még a legjobb nyolc közé. Onnantól kezdve kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. A csoportok 4-6. helyezettjei a 13-24. helyért lépnek asztalhoz a torna második szakaszában.

ASZTALITENISZ CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, TOKIÓ
FÉRFIAK
Csoportkör, 1. forduló, C csoport

Portugália–Magyarország 3–0
Marcos Freitas–Kosiba Dániel 3:0 (11, 7, 5)
Tiago Apolonia–Pattantyús Ádám 3:1 (11, 7, -9, 4)
Joao Monteiro–Jakab János 3:0 (6, 8, 4)
A csoport tagja még Japán, Franciaország, Görögország és Románia.

KÉSŐBB
NŐK
Csoportkör, 1. forduló, B csoport

12.30: Magyarország–Egyesült Államok
A csoport tagja még Japán, Tajvan, Fehéroroszország és Ausztrália.

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

A magyar futballért végzett munkájáért díjazták Jakab Jánost

Magyar válogatott
2026.01.27. 16:03

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2025.12.25. 14:03

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32
Ezek is érdekelhetik