Amputálni kellett Erőss Zsolt lábát

Vágólapra másolva!
2010.01.10. 18:46
null
Erőss Zsolt kórházi ágyán (Fotó MTI, archív)
Címkék
Amputálták a lavinabalesetet szenvedett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát térdtől lefelé - közölte a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint Erőss Zsolt egy konzílium során „az összes lehetséges előnyt és hátrányt megbeszélve" a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex rehabilitációt lehetővé tévő amputációt választotta, amit szombaton elvégeztek rajta.

A professzor emlékeztetett arra, Erőss Zsolt lavinabalesete során többszörös súlyos sérülést szenvedett. Az elsődleges ellátás a poprádi kórházban történt, ahol lágyrészsérüléseit megvarrták, alsó végtagjait pedig gipszsínben rögzítették. Állapotának stabilizálása után Magyarországra szállították, és a Péterfy kórház baleseti központjában kedden mindkét alsó végtagi törését megoperálták.

A szakmai igazgató tájékoztatása szerint Erőss Zsolt baloldali bokatörése várhatóan szövődménymentesen gyógyul.

A jobboldali nyílt, darabos, alsó harmadi lábszártörését - melyhez súlyos keringészavarral járó lágyrészsérülés is társult- szintén stabilizálták. A műtét során kiderült, hogy a sérülés súlyossága miatt, a tervezett további műtétsorozat ellenére, jól mozgó és terhelhető végtag nem garantálható, és az esetleges szövődmények miatt (fertőzés, csontgyógyulási zavarok) nem volt kizárható egy késői amputáció lehetősége sem. Ezt végül szombaton elvégeztek.

Jelenleg Erőss Zsolt állapota kielégítő, és a tervek szerint bal lábával járógipszben, jobboldalon pedig ideiglenes protézissel a járásgyakorlatokat egy-két hét múlva elkezdheti.

Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sorozat vezetője - aki Sárváry András közleményét továbbította - az MTI-nek kifejtette: Erőss Zsoltot lelkileg sem kell félteni. Hangsúlyozta: ez a döntés Erőss Zsolt további hegymászó-pályafutásának érdekében is történt. "Jó esély van arra, hogy a 2010-es őszi mászószezonban újabb nyolcezressel gazdagítsa a magyar hegymászást" - mondta.

A szlovák hírügynökség a múlt hétvégén jelentette, hogy baleset ért három magyar hegymászót a szlovákiai Magas-Tátrában, a szerencsétlenül járt sportolók súlyos sérüléseket szenvedtek, de túlélték a balesetet.

Hajdu Péter, a balesetet szenvedett három magyar hegymászó egyike a tatabányai kórházban az MTI-nek kedden azt mondta: a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől. A 22 éves fiatalember hozzátette, hogy a jobb válla kificamodott és két csigolyája megrepedt, de a szlovák orvosok szerint nem kell műteni. Hármuk közül Erőss Zsolt járt a legszerencsétlenebbül, lábszár- és bokatörést szenvedett, míg Kamlusz Marcelnek csak zúzódásai vannak, őt már vasárnap hazaengedték a kórházból.

A hegymászó elmondta, nem vesztette el az eszméletét, ezért mindenre emlékszik a balesetről.

Hárman ereszkedtek le a Kopky hegygerincen a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske) egy szinte függőleges, fagyott hófolyosón, kötéllel összekapcsolva. A híresztelésekkel ellentétben mindannyiuknál volt hágóvas és jégcsákány.

Elmondta: ő volt alul és észlelte, hogy a hó már nem fagyott és nem tartja meg őket, amikor a legfölül mászó Erőss Zsolt fölött megindult a lavina. Fölötte "átfolyt" a hó, viszont a középen és a legalul lévő embert már akkora hó és sziklatömeg kapta el, hogy nem tudták magukat megtartani és a kötéllel Erőss Zsoltot is lerántották.

A hó a három hegymászót 100-150 méteren át sodorta a völgyig, majd a kötél egy nagyobb sziklán fennakadt. Hajdu Péter elmondta, hogy nem kellett őket a hó alól kiásni, ő állt lábra először és elindult segítségért, mert a telefonján nem volt térerő.

Később sikerült kapcsolatot teremtenie a szomszéd hegyen mászó nagybátyjával, akit hamarosan már hallott is, mert annyira közel voltak. A rokona fejlámpával villogott a közeli poprádi menedékház felé, a jelzést észrevették és a sötétedés ellenére hivatásos és önkéntes hegyi mentők hordágyon és szánokkal juttatták őket biztonságba a 12 fokos hidegből.

A mentők a Poprádi-tóig vitték őket. Onnan vasárnap reggel szállították a poprádi kórházba a három hegymászót, ahol stabilizálták állapotukat az orvosok.

Legfrissebb hírek

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, és határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
5 perce

Ma érkezik Magyarországra a DVSC spanyol vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 perce

Norvégia: ejtette a vádat Ingebrigtsen apja ellen a bíróság

Atlétika
16 perce

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
30 perce

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
33 perce

„Minden alkalommal pontosan tudom, miért húzok futócipőt” – interjú az örökmozgó Maráz Zsuzsannával

Képes Sport
44 perce

Klub-vb: Kiss Lászlót másolta Musiala

Klub-vb
1 órája

Gercsák Szabina nyolcaddöntős a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik