Ajánló: megjelent az idei világjátékokat bemutató kötet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.15. 11:04
Megjelent a Világjátékok 2017 című album, amely az eddigi legeredményesebb magyar szereplést foglalja össze.

A Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) kiadványa megemlékezik a hat arany-, négy ezüst- és négy magyar bronzérmet hozó wroclawi seregszemle fontosabb történéseiről. A csütörtöki bemutatón a sportolók képviseletében a két számban győztes uszonyos úszó, Senánszky Petra, a júliusi lengyelországi versenysorozat legeredményesebb magyarja vette át az első könyvet.

Mészáros János, az NVESZ elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: „minden sportág életében van egy csúcsverseny, amely ciklikusan visszaköszön, amelyre kettőzött erővel kell készülni, mert úgymond az a »Verseny«. A mi sportágainknak, vagyis a Nemzeti Versenysportszövetség alá tartozó szervezeteknek ez a világjátékok”.

Az elnök emlékeztetett rá, hogy a magyar csapat sporttörténelmi sikert ért el Wroclawban.

„A tizennégy érem megerősítést és támogatást ad a munkánkhoz” – tette hozzá, kitérve arra: nem feledték el azt a feladatukat sem, hogy az eredményesség mellett tisztán, a fair play szellemében és doppingmentesen versenyezzenek.

„Büszkék lehetünk a magyar színeket képviselő valamennyi sportolóra, és arra is, hogy a világjátékokon részt vevő 112 országból hazánk a 11. helyen végzett a nemzetek rangsorában.”

A bemutatón a budapesti amerikai nagykövetség képviseletében David Newton helyettes konzul üdvözölte a résztvevőket, és – az NVESZ tájékoztatása szerint – elismerését fejezte ki azért, hogy a magyar csapat közvetlenül az amerikai mögött végzett az éremtáblázaton.

A következő, 2021-es birminghami játékokat fontos állomásnak nevezte a világjátékok történetében, mivel 1981 óta most először tér vissza ez a kiemelt sportesemény az Egyesült Államokba.

Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlással foglalkozó helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy az Emmi által biztosított támogatással az újonnan alakult NVESZ és a tagszövetségek nagyon hatékonyan gazdálkodtak, ezt az eredményes versenyzés is igazolta. Hozzátette: az NVESZ által képviselt sportágak értékes részei a magyar sportnak, a wroclawi kiemelkedő eredmények, a Budapesten rendezett szkander-, majd kick-box világbajnokság sikere egyaránt mutatja a tagszövetségek és az NVESZ erejét.

A jubileumi, tizedik világjátékokon 31 hivatalos és négy meghívott sportágban bonyolítottak le versenyeket, 112 ország 3500 sportolója részvételével. A magyar színeket 13 sportágban 60 versenyző képviselte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik