Csupasport: kollégánk fogyása, lemondások nélkül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.20. 18:01
Ne szépítsük, kövér volt. Vidám fickó, aki sohasem utasította vissza a jó falatokat, de aztán eljött a pillanat, amikor majdnem halálra ijedt, s eldöntötte, változtat az életén.

„Nem vagyok még harmincéves, de a mérlegre rá sem merek állni. Egészségügyi problémáról nemigen tudok, de valami mégsem jó, mégsem az igazi. Inkább előveszem a mérleget, de nem, úgysem mernék ránézni. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem 2019 decemberében. „Nem vagyok még harmincéves, de a mérlegre rá sem merek állni. Egészségügyi problémáról nemigen tudok, de valami mégsem jó, mégsem az igazi. Inkább előveszem a mérleget, de nem, úgysem mernék ránézni. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem 2019 decemberében.

Nem mozogtam igazán, nem sportoltam, elvoltam a kis világomban; vőfélykedtem, írogattam, tanítgattam, konferálgattam, na meg ettem minden rendezvényen, amit a szemem s szám megkívánt.

Majd eljött 2020 januárja, annak is az első napja. Édesanyámnál – aki igencsak jól főz – nem kívántam az újévi ebédet, csak csipegettem, pedig volt kolbász és persze a kihagyhatatlan lencsefőzelék, de mindössze egy falat ment le a torkomon. Egyszer csak elkezdett szorítani a gyomorszáj felül, légszomjam lett – nagyon megijedtem. Sohasem voltam az az orvoshoz szaladgáló típus, de most megtettem a szükséges lépéseket, és a doktor barátom a következőt mondta: „Pisti, ha nem hagysz fel ezzel az életvitellel, baj lesz!”

Hogy kollégánk hogyan vált szilfid alkatúvá, néhány fotóval illusztrálva megtudhatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik