AIPS: Hosszú Katinka a második legjobb női sportoló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.29. 13:35
null
Serena Williams (Fotó: AFP)
Serena Williams húsz ponttal megelőzte Hosszú Katinkát, így ő lett 2017 legjobb női sportolója a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) választásán. A férfiaknál egy másik teniszező, Roger Federer győzött, a legjobb csapat a Real Madrid, míg a legjobb sajtókiszolgálás díját a londoni atlétikai világbajnokság érdemelte ki, ugyanitt a budapesti vizes vb a harmadik helyen végzett. A szavazáson 112 ország 517 újságírója vett részt.

 

A nőknél ötödik alkalommal végzett az élen Serena Williams, aki januárban megnyerte az Australian Opent, ezzel az open éra kezdete óta a legtöbb egyéni Grand Slam-elsőséggel büszkélkedhet – ez volt a 23. trófeája. Az amerikai teniszező ezt követően bejelentette, hogy gyermeket vár, a kislánya szeptember elsején született meg.

hosszu
hosszu

 

Mindössze húsz ponttal előzte meg a háromszoros olimpiai bajnok úszót, Hosszú Katinkát, míg a harmadik helyen az amerikai atléta, Allyson Felix végzett.

Hosszú Katinka tavaly is második lett, akkor Serena Williamset megelőzte, de a tornász Simone Biles mindkettőjüknél több voksot kapott.

Korábban egy másik úszófenomén, Egerszegi Krisztina végzett a második helyen az AIPS-nél a világ legjobb sportolója szavazásán, még 1992-ben, amikor Európa legjobbjának választották.

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA
1. Serena Williams (tenisz, Egyesült Államok) 651 pont (13.99%)
2. Hosszú Katinka (úszás, Magyarország) 631 (13.56%)
3. Allyson Felix (atlétika, Egyesült Államok), 495 (10.64%)
4. Katie Ledecky (úszás, Egyesült Államok) 442 (9.5%)
5. Garbine Muguruza (tenisz, Spanyolország) 351 (7.54%)
6. Mikaela Shiffrin (alpesi sí, Egyesült Államok) 303 (6.51%)
7. Lieke Martens (labdarúgás, Hollandia) 290 (6.23%)
8. Sarah Sjöström (úszás, Svédország) 265 (5.7%)
9. Nafissatou Thiam (atlétika, Belgium) 258 (5.54%)
10. Sandra Perkovic (atlétika, Horvátország) 214 (4.6%)

Federer
Federer

 

A férfiaknál Roger Federer negyedik alkalommal bizonyult a legjobbnak, ezzel megközelítette az örökranglistát hat elsőséggel vezető jamaicai sprintert, Usain Boltot. A svájci teniszező idén hét tornát nyert meg, köztük kettő Grand Slamet (Melbourne, Wimbledon), összesen 928 pontot kapott, 140-nel többet, mint Cristiano Ronaldo. A harmadik helyen Lionel Messi végzett 530 ponttal.

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA
1. Roger Federer (tenisz, Svájc) 928 (19.94%)
2. Cristiano Ronaldo (labdarúgás, Portugália) 788 (16.94%)
3. Lionel Messi (labdarúgás, Argentína) 530 (11.39%)
4. Lewis Hamilton (Formula–1, Nagy-Britannia) 358 (7.69%)
5. Rafael Nadal (tenisz, Spanyolország) 351 (7.54%)
6. Mo Farah (atlétika, Nagy-Britannia) 337 (7.24%)
7. Teddy Riner (dzsúdó, Franciaország) 197 (4.23%)
8. Marcel Hirscher (alpesi sí, Ausztria) 191 (4.1%)
9. Kevin Durant (kosárlabda, Egyesült Államok) 163 (3.5%)
10. Neymar (labdarúgás, Brazília) 157 (3.37%)

Az év legjobb csapata a Real Madrid lett, amely öt év után nyert ismét spanyol bajnoki címet, és az első együttes, amely a Bajnokok Ligája bevezetése óta meg tudta védeni a címét. A Konföderációs Kupát megnyerő német futballválogatott zárt másodikként, a harmadik helyen pedig az NBA-bajnok Golden State Warriors.

AZ ÉV CSAPATA
1. Real Madrid futballcsapata 1096 (23.55%)
2. a német labdarúgó-válogatott 738 (15.86%)
3. Golden State Warriors kosárcsapata 601 (12.92%)
4. a szlovén férfi kosárlabda-válogatott 412 (8.85%)
5. a francia Davis-kupa-csapat 333 (7.16%)
6. a holland női labdarúgó-válogatott 288 (6.19%)
7. a francia férfi kézilabda-válogatott 288 (6.19%)
8. az angol rögbiválogatott 227 (4.88%)
9. a horvát férfi vízilabda-válogatott 189 (4.06%)
10. az orosz férfi röplabda-válogatott 166 (3.57%)

A sajtó számára legjobban megszervezett események rangsorában a londoni atlétikai világbajnokság végzett az élen, az eseményen 2800 sajtómunkatárs vett részt.

A második helyen 84 ponttal lemaradva a cardiffi labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő zárt, míg harmadikként 142 pont hátránnyal a budapesti vizes vb végzett, amelyen 680 újságíró dolgozott.

A másik hazai világverseny, a cselgáncs-világbajnokság kilencedik lett a kategóriában.

AZ ÉV SAJTÓKISZOLGÁLÁSA
1. londoni atlétikai vb 666 (14.31%)
2. cardiffi labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő 582 (12.51%)
3. budapesti vizes világbajnokság 524 (11.26%)
4. wimbledoni tenisztorna 497 (10.68%)
5. oroszországi Konföderációs Kupa 386 (8.3%)
6. Tour de France 289 (6.21%)
7. férfi kézilabda Bajnokok Ligája-döntő, Köln 228 (4.9%)
8. férfi kosárlabda Európa-bajnokság 223 (4.79%)
9. budapesti cselgáncs-világbajnokság 203 (4.36%)
10. Ázsiai Teremsportok és Harcművészeti Játékok, Ashgabat 179 (3.85%)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik