A csodadoktor – Moncz Attila publicisztikája

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 23:02


Fiam, eszedbe ne jusson, hogy orvos légy. Ők fehérben lévő félistenek – nagyjából így hangzott a pásztor édesapától az egyik első atyai jó tanács, amelyet pályaválasztás előtt álló fiának adott. Visszatekintve az elmúlt fél évszázadra, Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt aligha bánta meg, hogy végül nem fogadta meg a javaslatot, hanem ortopéd orvosi diplomát szerzett, amit később sportorvosi végzettséggel is kiegészített. Különben az elmúlt években aligha lett volna ott a német sport száz legbefolyásosabb személyisége között, illetve aligha tekintenének rá saját szakmája egyik első számú sztárjaként. De ha nem lett volna az elmúlt több mint három hónap, az egyik szócskát talán ki is hagyhatnám a mondatból, csak hát a vírus kapcsán többen is „beköltöztek” az emberek nappalijába. Dr. Müller-Wohlfahrt viszont hamarosan kiköltözik, mert azt követően, hogy 2018-ban huszonhárom év után leköszönt a német labdarúgó-válogatott csapatorvosi tisztségéről, június 30-ával elhagyja a két kisebb megszakítással általa negyven esztendeig szolgált Bayern Münchent.
Fiam, eszedbe ne jusson, hogy orvos légy. Ők fehérben lévő félistenek – nagyjából így hangzott a pásztor édesapától az egyik első atyai jó tanács, amelyet pályaválasztás előtt álló fiának adott. Visszatekintve az elmúlt fél évszázadra, Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt aligha bánta meg, hogy végül nem fogadta meg a javaslatot, hanem ortopéd orvosi diplomát szerzett, amit később sportorvosi végzettséggel is kiegészített. Különben az elmúlt években aligha lett volna ott a német sport száz legbefolyásosabb személyisége között, illetve aligha tekintenének rá saját szakmája egyik első számú sztárjaként. De ha nem lett volna az elmúlt több mint három hónap, az egyik szócskát talán ki is hagyhatnám a mondatból, csak hát a vírus kapcsán többen is „beköltöztek” az emberek nappalijába. Dr. Müller-Wohlfahrt viszont hamarosan kiköltözik, mert azt követően, hogy 2018-ban huszonhárom év után leköszönt a német labdarúgó-válogatott csapatorvosi tisztségéről, június 30-ával elhagyja a két kisebb megszakítással általa negyven esztendeig szolgált Bayern Münchent.

Ezen időszak alatt két Bajnokok Ligáját, egy-egy UEFA-kupát, európai Szuperkupát, világkupát és klub-vb-t, 22 bajnoki címet, 13 Német Kupát, öt német Szuperkupát, továbbá hat német Ligakupát nyert a csapattal. Lehetett volna több is, de Jürgen Klinsmann, majd Pep Guardiola regnálása alatt előfordult, hogy nem számítottak a szolgálataira. Panaszra így sem lehet oka, hiszen ő a saját négy évtizede alatt 52 trófeát könyvelhetett el a klubbal, így a 120 éves Bayern München történetében mindössze 21 olyan serleg van, amelyhez nem köthető a neve. Több mint 71 százalékos mutató, ennél talán csak Uli Hoenessé, a játékos-menedzser-elnök-mindenes legendáé jobb.

Holott még abban sem volt biztos, hogy amikor 1977-ben, 34 évesen elhagyta a Hertha BSC-t, és a Bayern csapatorvosának szegődött, jó döntést hozott-e. „Nagyon fiatal voltam, és nagy sikereket vártak el tőlem. Ez már a szupersztárok világa volt. A Bayern nem sokkal korábban sorozatban háromszor nyerte meg a BEK-et. Hirtelen Franz Beckenbauer, Gerd Müller, Sepp Maier és Katsche Schwarzenbeck lett a páciensem. Olyan terápiákat vezettem be, amelyek addig nem léteztek. Azt gondoltam, hallgassuk meg a beteget, és nézzük meg, hogyan működik. Mit mond? Fájt? Nem hatott? Bárki bármit mondott, leírtuk, ahogyan azt is, mit és hogyan csináltunk” – emlékezett vissza a müncheni kezdetekre a „csak” Müllerként született, a házassága után felesége vezetéknevét is felvevő orvos. A Bayernnél, majd a sport-, később pedig a celebvilágban végzett munkája hatására ma már csodadoktorként tekintenek rá. Az ESPN például „Gyógyító Hansként” emlegette (a rendelőjét pedig az erő, a csillogás és a titokzatosság mintaképeként), aki Hippokratész óta a legnagyobb orvos; ő maga csak annyit mond, az ujjai a hangszerei, ugyanakkor azt nem szereti, ha varázslatot várnak tőle. „Sokak szerint ha rájuk teszem a kezem, máris jobban vannak. Ez túl messzire mutat, ezt nem akarom hallani” – jelentette ki.

Ezzel, illetve a módszereivel (empirikus orvosnak tartják, aki ötvözi a homeopátiát és az akupunktúrás kezelést) kapcsolatban egyszer megkérdezték tőle, vajon már a neve és a módszerei is hatással vannak-e az emberekre, vagy tényleg képes mindenkinek a problémájára orvosságot találni. „Maximálisan tisztában vagyok a placebohatással. Ha száz sportolónak injekciót adsz, adott esetben placebót, biztosan lesz közöttük húsz-harminc, aki azt mondja, remekül fejlődött az erőállapota. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni. Ha nincs alapos tudományos vizsgálat, úgy tekintek egy adott szerre, mint amelyikkel kapcsolatban semmiféle bizonyíték sincs arra, hogy működik-e, vagy sem” – hangzott a felelet. Persze ellenségei-irigyei is bőven vannak, első számú gyógyító fegyvere, az Actovegin (borjak véréből származó aminosavkészítmény) az Egyesült Államokban és Kanadában tiltólistás szer, ezért aztán Travis Tygart, az USA doppingellenes ügynökségének vezetője a módszereit „Frankenstein-szerű kísérletekként” jellemezte. Közben meg Müller-Wohlfahrt baráti viszonyt ápol az egyik leghíresebb amerikai sportkórházzal, a vaili Steadman Clinic nevű intézménnyel, illetve az alapítójával, Richard Steadmannel. Hiába, ha valakinek a feleségét egy nyakműtétet követő ötnapos injekciókúrával rendbe hoz, és nem kell kivárni a jósolt egy évet a 70 százalékos felépülésre, azért egy pályatárs szemében nagyon gyorsan megugrik a reputációja.

De nem csupán a Steadman család, hanem – ahogyan Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern vezére fogalmazott – „Az egész egyesület, valamint Franz Beckenbauertől és Gerd Müllertől kezdve, Klaus Augenthaleren és Bastian Schweinsteigeren keresztül Thomas Müllerig és Robert Lewandowskiig játékosok generációi tartoznak nagy köszönettel Mullnek”. A rendelőjében megtalálható Usain Bolt aláírt cipője, amelyben a 2009-es berlini világbajnokságon 9.58 másodperces világcsúccsal nyerte meg a 100 méteres síkfutást, de Paula Radcliffe, Merlene Ottey, Boris Becker, Ivan Lendl, Bode Miller és Ronaldo is rendszeres vendége volt, míg a művészvilágból Luciano Pavarotti, illetve a U2 frontembere, Bono is a páciensei közé tartozott.

A Bayernnél igazából csak két emberrel nem értett szót, ami Klinsmann esetében természetes, hiszen vele senki sem találta a hangot, Guardiolánál viszont meglepő. Hatalmi harc volt az övék, a Barcánál a felgyorsított módszerek rövid távú hatását megismerő Pep és a konzervatív kezelésekre esküsző Mull csatája. Úgy a harmadik napon vesztek össze először, amikor Guardiola nehezményezte, két játékos is hosszú ideje sérült, pedig szerinte már egészségesnek kellene lenniük. Aztán Thiagót az orvosi stáb engedélye nélkül elengedte Spanyolországba, hogy a szalagsérülését kortizont és növekedési hormont tartalmazó injekcióval kezeljék. Nem jött be neki... De a balhé akkor robbant ki, midőn 2015 tavaszán a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Bayern 3–1-re kikapott Portóban. A sérült Arjen Robben, Franck Ribéry, Mehdi Benatia, Bastian Schweinsteiger, David Alaba és Javi Martinez nélkül. Guardiola már a játékosok gyúratása közben kiabálva nekitámadt, őt tette felelőssé a vereségért, és bár másnap reggelre megállapodtak egy tisztázó beszélgetésben, az végképp káoszba fulladt. „Az évek alatt először emeltem meg a hangom. Ültünk a nagy asztalnál, amelynél a játékosok reggeliztek. Az edények még ott voltak az asztalon. Megbeszélésnek indult, balhé lett belőle. Elvesztettem az önuralmamat, ráüvöltöttem Guardiolára, és az öklömmel úgy az asztalra csaptam, hogy a tányérok és a csészék beleremegtek” – írta az esetről a „Kézzel látni: az életem és a gyógyításom” című önéletrajzi könyvében. Röviddel később, a klubbal való egyeztetés nélkül Müller-Wohlfahrt felmondott, és csak 2017 őszén tért vissza.

Az újrakezdés sebessége azért nem volt olyan, mint amit egykori sprinterként elért. Hajdan 11 másodperc alatt futotta a százat, a legnagyobb átlagsebessége 32.5 kilométer/óra volt – a miheztartás végett: a jelenlegi keret két legjobbja Alphonso Davies (34.76) és Kingsley Coman (35.66). De megpróbálkozott a Németországban elképesztően népszerű tízpróbával is, a családi ház kertjében távol- és magasugrórészt is kialakított, a gerelyhajítást pedig a strandon és a mezőn, az erősáramú villamosvezetékek között gyakorolta. Állítólag sokáig nem zavarták a „zsinórok”, mert mindig eldobott felettük. Egyszer aztán nem, így Leerhafe település áram nélkül maradt, egy ígéretes karriernek pedig lőttek.

Egyvalami viszont nem lenne: önmaga páciense. „A világ legrosszabb betege vagyok. Orvosként elítélném magam” – mondta erről, és egy példát is hozott. A 2017-es Konföderációs Kupa előtt a müncheni Englischer Gartenben éjszakai kocogás során eltörte a bokáját, viszont a tornára menni akart. Konzervatív kezelés (bokavédős cipő...) mellett döntött, de utóbb bevallotta, ha egy „semleges” beteg megy hozzá ilyen lábbal, minimum gipszbe rakja, de inkább megműti. Így viszont utazhatott Oroszországba, a Nationalelf pedig megnyerte a tornát.

Hamarosan viszont már csak a magánpraxisára, a tanításra és a kutatásra kell összpontosítania. Merthogy a müncheni Rechts der Isar egyetemi klinika csapatával belevágott egy program kifejlesztésébe, amely mesterséges intelligencia segítségével, MR-képek alapján diagnosztizálja az izomsérüléseket.

Saját bevallása szerint úgy 40 ezer izomsérülést kezelt, kicsit elfáradt benne a szeme és a keze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik