2019 – tokiói szemüvegen át: tartjuk a lépést a világgal

Vágólapra másolva!
2019.12.28. 11:37
null
Hosszú Katinka két világbajnoki aranyérmet tett be a közösbe (Fotó: Tumbász Hédi)
Kevesebb mint nyolc hónap múlva, július 24-én kezdődik Tokióban a XXXII. nyári olimpiai játékok. Ennek tükrében az idei év kiemelt fontosságú volt, hiszen egyrészt nagyon sok kvóta gazdára talált, másrészt az esztendő világbajnokságain tarthattak főpróbát a versenyzők az ötkarikás játékokra. Utóbbi szemszögből igyekeztünk áttekinteni a 2019-es történéseket.

 

Ábécésorrendben haladva a sportágak között, először atlétikában találkozhatunk érmessel a magyar versenyzők közül, mégpedig a kalapácsvető Halász Bence révén, aki bronzig jutott a dohai világbajnokságon. Összehasonlítva a riói olimpia teljesítményével, atlétáink tartják a szintet, hiszen akkor a súlylökő Márton Anita révén szereztek egy harmadik helyet. A sportág első magyar világbajnoka sérülése után ötödik lett a vb-n, de jövőre benne is bízhatunk.

Birkózóink is alaposan kitettek magukért a kazahsztáni világbajnokságon, hiszen egy-egy arany- és ezüstéremmel, valamint két bronzzal zárták a viadalt, az más kérdés, hogy a kötöttfogásúak 72 kg-os súlycsoportja – melyben Korpási Bálint állhatott fel a dobogó harmadik fokára – nem szerepel a tokiói programban, azonban a Lőrincz testvéreké – Tamás a 77 kg-ban első, Viktor 87-ben második lett – igen, mint ahogyan a frissen honosított 65 kg-os szabadfogású Muszukajev Iszmail harmadik helye is beleszámít az összesítésbe. Birkózóink teljesítménye azért is nagyon biztató, mert ők Rióban érem nélkül maradtak.

Alaposan átalakult a kajak-kenusok programja az előző olimpia óta, még követni sem egyszerű a változásokat. Kiesett például a kajak párosok és a kenu egyesek 200 méteres küzdelme, melyek helyett két női kenus szám került be, míg a férfi kajak négyesek klasszikus 1000 méteres távja helyett Tokióban már 500-on mérik össze tudásukat a kvartettek. Rióban a mieink mérlege három aranyérem volt, a szegedi vb-n viszont a 12 ötkarikás versenyszámban „csak” két aranyig jutottak, ugyanakkor az érmek számát tekintve túlteljesítették a három évvel ezelőtti teljesítményt. Női kajak négyesünk mellett Kopasz Bálint kajak egyesben lett világbajnok 1000 méteren, emellett 500 méteren női kajak egyesben Kozák Danutaharmadik, míg az egyik új számban, a női kenu kettesben Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső második. És itt meg kell jegyeznünk, hogy a vb-n volt egy lyukas számunk is, mégpedig a női kajak páros, amelyben Kárász Anna és Kozák Danuta toronymagas favoritnak számított, de hajójuk az elődöntőben nem érte el a szabályos súlyt, ezért kizárták őket. Egy másik fontos, említést érdemlő dolog, hogy Tokióban először az egyes és páros számokban egy nemzetből két hajó is indulhat, így – főleg a női kajakos számokban – akár két dobogósunk is lehet.

Teniszben is sikerült világbajnoki címet szerezni,Babos Tímea révén párosban, aki immár sorozatban harmadszor szerezte meg a titulust – azonban azt is tegyük hozzá, hogy ez nem teljesen mérvadó, hiszen versenyzőnk a francia Kristina Mladenoviccsal lett a legjobb, míg Tokióban magyar partnerrel kell indulnia, ami azért nem teljesen ugyanaz, ám az összesítésbe természetesen beleszámítjuk.

Úszóink alaposan kitettek magukért, hiszen olimpiai számban lett világbajnok Kvangdzsuban Hosszú Katinka 200 és 400 vegyesen, Kapás Boglárka és Milák Kristóf pedig 200 pillangón. Aranyérmet nyert a nyílt vízi úszó Rasovszky Kristóf is, csakhogy 5 km-en, viszont az olimpiákon a 10 km-es táv szerepel a programban. A kvótát már ott is megszerezte, s jövőre csak arra a számra kell koncentrálnia. Három éve az olimpián három aranyat, illetve két-két ezüst- és bronzérmet szereztek a mieink úszásban.

Vívóink a kajak-kenusokhoz hasonlóan hazai pályán, Budapesten mérették meg magukat, s a sikerek itt sem maradtak el: Siklósi Gergely révén párbajtőr egyéniben sikerült világbajnoki címig jutni,kardbanpedig a csapat és Szatmári András lett ezüstérmes. Rióban két arany mellett egy-egy ezüst- és bronzérem volt a mérlege a sportágnak.

Siklósi Gergely világbajnok lett férfi párbajtőrben (Fotó: Földi Imre)
Siklósi Gergely világbajnok lett férfi párbajtőrben (Fotó: Földi Imre)

Az év végére jött a slusszpoén, mégpedig vitorlázásban, a tavaly már a finn dingi hajóosztályban világbajnoki címig jutó Berecz Zsombor révén, aki a múlt héten bronzéremmel gazdagodott a vb-n. Ebben a sportágban eddig összesen egy érmet szereztek versenyzőink az ötkarikás történelemben: még 1980-ban.

Ami a csapatsportágakat illeti, ezekben sem maradtunk érem nélkül, igaz, nem abban szereztünk medáliát, amiben előzetesen gondoltuk volna. Férfi és női vízilabda-válogatottunk is éppen csak lecsúszott erről, meg kellett elégedniük a negyedik hellyel, míg férfi kézilabda-válogatottunk 10., a női pedig 14. lett a világbajnokságon. Viszont egy új olimpiai versenyszámban, a 3x3-as kosárlabdában sikerült a bravúr, a Theodoreán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra összeállítású magyar együttes világbajnoki ezüstérmet nyert Amszterdamban. Tegyük hozzá, hogy a lányok ezzel még nem szerezték meg a tokiói kvótát, de erre két tornán is lesz esélyük 2020-ban.

Ami a többieket illeti: a korábbi sikersportágaink közül cselgáncsban, ökölvívásban, öttusában, súlyemelésben és tornában nem sikerült idén az éremszerzés, míg a sportlövőknél 2019-ben csupán a koronglövők számára rendeztek vb-t.

Összesítés gyanánt azt mondhatjuk, hogy minimum szinten tartás, sőt inkább előrelépés érezhető a riói eredményekhez képest, és nemcsak az érmek számát, hanem az éremszerző sportágak számát tekintve is, hiszen míg a legutóbbi olimpián mindössze négy sportágban volt dobogós helyezésünk, idén ennek a duplájában sikerült a dobogóra állni. Ezek alapján bízhatunk abban, hogy Tokióban is tudjuk azt az aranytermést produkálni, amelyet a 2008-as pekingi fiaskót leszámítva a 2000-es sydneyi játékok óta mindig meg tudott ugrani ötkarikás küldöttségünk, azaz nyolc aranyéremnél remélhetőleg jövőre sem adjuk alább. A nagy kérdés inkább az, hogy sikerül-e túlteljesíteni.

Magyar vb-érmek 2019-ben, olimpiai versenyszámokban
Sportág I. II. III.
Úszás 4
Kajak-kenu 2 1 1
Vívás 1 2
Birkózás 1 1 1
Tenisz 1
Kosárlabda 1
Atlétika 1
Vitorlázás 1
Összesen 9 5 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik