Wales és Franciaország játszhat majd a döntőért

Vágólapra másolva!
2011.10.08. 12:17
null
Wales 12 ponttal jobbnak bizonyult Írország ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Új-Zélandon zajló rögbi-világbajnokság első negyeddöntőjét Wales nagy csatában nyerte meg Írország ellen. A mérkőzés elején gyorsan szerzett céllal jutott előnyhöz, majd ellentámadásba mentek át az írek, de a szünetig csak egy büntetőt váltottak pontokra. A második félidőben aztán hamar kiegyenlítettek, de Wales kontrázott, és végül biztosan győzött. Wales története során eddig egyetlen alkalommal jutott be vb-n a négy közé, 1987-ben, amikor a harmadik helyen zárt. Ellenfele az elődöntőben Franciaország lesz, amely 19–12-re felülmúlta az angol válogatottat. A párharcra egy hét múlva kerül sor.

 

Wales–Írország

Nem sokat kóstolgatták egymást a felek, különösen nem a walesiek az íreket, hiszen az első akciót nagy lendülettel vitték végig, aminek eredményeként a jobb szélen Shane Williams célt ért el. Az éles szögből leadott sikeres bónusszal aztán meg is léptek a walesiek. A félidő hátralévő része az írekről szólt – egészen a hajráig, amikor a saját maguk által diktált őrült tempótól kicsit ők is elfáradtak –, akik a célszerzés reményében négy büntetőt sem váltottak pontra (ebből hármat egy támadásban), de hiába jártak olykor tíz centiméterre is a célterülettől, Wales parádésan védekezve sorra verte vissza a támadásokat.

SZAVAZÁS

Melyik válogatott nyeri meg a 2011-es rögbi-világbajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 23. percben Ronan O'Gara az ötödik büntetőt már végre pontokra váltotta, de azt gyakorlatilag visszakézből válaszolta meg Leigh Halfpenny, aki egy félpályás büntetőt értékesített. Wales az első félidőben kizárólag védekezésre kényszerült, az első támadást leszámítva messze volt a célszerzéstől.

A fordulást követően maradtak az ír rohamok, és öt perc kellett a céljukhoz – a bal szélen átütő erejű akció lezárásaként Keith Earls méterekről csúszott be hason a labdával –, amit némi videózás után érvényesítettek is a játékvezetők. Egyenlő!

Az addig bekkelő walesiek viszont azonnal ritmust váltottak, erőszakos támadásuk a bal szélen célt eredményezett, ami Mike Phillips érdeme. A walesiek ismét vezetéshez jutottak, bár a célbónuszt elvétették. Viszont az írek elveszítették az addig szorosan fogott fonalat, mezőnyfölényük helyett mezőnyjátékot hozott a következő etap, amelyet a 64. percben Jonathan Davies célja zárt. A walesi játékos négy ír között tört át, és jutott remek egyéni megmozdulással célig. Így hiába járt korában közel az újabb célhoz Írország, a hajrára kialakult tetemes különbség már elég volt Walesnek a biztos győzelemhez.

A végjátékban az írekben már nem volt fizikai és lelki erő a fordításra, de még a felzárkózásra sem, a walesiek biztosan uralmuk alatt tartották a mérkőzést, így teljesen megérdemelten jutottak be a négy közé.

Vincent Clerc (Franciaország) célt vitt (Fotó: Reuters)
Vincent Clerc (Franciaország) célt vitt (Fotó: Reuters)

Franciaország–Anglia

Franciaország és Anglia korábban háromszor találkozott egymással a világbajnokságokon a kieséses szakaszban, és mindannyiszor az angolok jutottak tovább.

A szakértők többsége szerint a szigetországiak voltak az esélyesebbek most is, ennek ellenére az első félidőben meglepetésre nem szereztek pontot, ellenben a franciák tizenhatot. Ez két büntetőrúgásból (Dimitri Yachvili révén) és két célból (Vincent Clerc és Maxime Médard) tevődött össze.

A vb-k történetében 13 pont volt a legnagyobb félidőbeli hátrány, amelyet a vesztésre álló fél meg tudott fordítani, így eléggé reménytelennek tűnt az angolok helyzete.

A második játékrészben azért megrázták magukat, az 55. percben Ben Foden célt ért el, és egyben visszahozta a reményt.

Hosszú időre beállt a pontcsend, ám a 73. percben a franciák egy droprúgással eldöntötték a mérkőzést (Francois Trinh-Duc révén).

Az utolsó percekben az angolok még elértek egy újabb célt (Mark Cueto, ez volt a vb 250. célja), de ez már csak a szépítésre volt elég: a franciák 19–12-vel megszerezték a győzelmet, és bejutottak a legjobb négy közé.

ÚJ-ZÉLAND, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ
Wales–Írország 22–10 (10–3)
Anglia–Franciaország 12–19 (0–16)
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wales–Franciaország (október 15.)
Dél-Afrika/Ausztrália (október 9.)–Új-Zéland/Argentína (október 9.) (október 16.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik