Rögbi-vb: Új-Zéland kibrusztolt elődöntője, Dél-Afrikát is kipipálta

KRASZ EMIL (LONDON)KRASZ EMIL (LONDON)
Vágólapra másolva!
2015.10.24. 18:54
null
Új-Zéland nehezen juttatta érvényre erőfölényét (Fotó: AFP)
Elsőként a címvédő Új-Zéland jutott be az angliai rendezésű rögbi-világbajnokság egy hét múlva sorra kerülő fináléjába, miután a mai elődöntőben brusztos meccsen két ponttal nyert a nagyot küzdő Dél-Afrika ellen.

Richmond tömegközlekedési csomópontjánál az önkéntesek igyekeztek az ingyenes buszjáratok felé terelni mindenkit – busszal nyolc-tíz, gyalog negyven perc a twickenhami stadion –, de a szurkoló itt sem olyan, hogy csak úgy hagyja magát terelni. Mintha 30 évet visszarepültünk volna az időben, egyenesen a PeCsába. Egy belevaló Depeche Mode fan klub szombat esti őrületébe: mindenki feketében! Black Celebration! A vb-címvédő új-zélandiak már a rajt előtt is a legnagyobb esélyesnek számítottak, így volt ez a végkifejlethez érve is. Szimpatizánsaik száma ennek megfelelő. Van olyan pub, ahol a miheztartás végett az ajtóra nagy betűkkel írták ki: bent az All Blacksnek szurkolnak. Azért a stadion felé menet érezhető volt az angol jelenlét is.

Hangulatfokozás a stadion melletti szurkolói zónában
Hangulatfokozás a stadion melletti szurkolói zónában

A sportág szerelmesei válogatott mezeiket sutba vágva civilben vagy szimplán klubszerelésben feszítve érkeztek, és tűntek el csoportosan a mellékutcákba, jól bejáratott törzshelyeik irányába. A dél-afrikai és az új-zélandi fanok nem fáradtak ennyit: elfoglalták a főbb utakon lévő pubokat. Persze, az sem járt pórul, aki Richmond forgalmi dugóval megterhelt – a vb miatt meccsnapokon a környéken sokfelé van útlezárás – kihagyva azonnal a stadion felé vette az irányt. Az impozáns, 82 ezres létesítményhez – a londoni olimpián három éve semmilyen szerepet nem kapott! – tartozó területen kiépítve a hangulat, valamint a hangulatfokozó is adott volt.

Anglia a világbajnokság lázában ég. Ez a kijelentés még akkor is igaz, ha a házigazdák dicstelenül búcsúztak a csoportkör után. Vb-vendéglátóval ez a csúfság korábban még egyszer sem esett meg – konkrétan az ausztrálok és a walesiek nyomták le őket a csoportkörben –, így pont a feltalálóké lett ez a kétes dicsőség. Be is árazták őket rendesen. A sportági szentélynek számító, a tornát záró négy mérkőzés közül háromnak, benne a döntőnek is otthont adó, az angol válogatott legszűkebb hazáját jelentő Twickenham stadion megastore-jában a legtöbb hazai mez, egyéb szuvenír már féláron kapható. Hasonlóan a többi európaihoz. Bezzeg a déliek, azok tartják az áraikat! Nem csoda, válogatottjaik versenyben vannak a négy között.

Először az 1987-ben és 2011-ben vb-győztes Új-Zéland, valamint az 1995-ben és 2007-ben vb-aranyérmes Dél-Afrika csapott össze egymással. A harcosabban kezdő afrikaiak gyors büntetővel jutottak vezetéshez, de erre három perccel később a rögtön üzemi hőfokra váltó új-zélandiak céllal válaszoltak. A folytatásban Új-Zéland dominált, irányított, de hiába próbált ki minden fortélyt – forgatták az oldalakat, középen is igyekeztek áttörni –, ez nem az a dél-afrikai együttes volt, amely a nyári Négy Nemzet-kupán Argentínától és Új-Zélandtól is kikapott otthon. Az afrikaiak előbb a 22-es vonalukon, majd még hátrébb szorulva védekeztek, de sikerrel megoldották a feladatot, miközben szórványos akcióik közül további háromnak büntető lett a vége, amiket Handre Pollard biztos lábban váltott pontokra. A szünetben ennek köszönhetően voltak ötpontos előnyben (12–7).

Az első félidő utolsó percben tízperces emberhátrányba is kerülő All Blacksen érződött némi tanácstalanság, a vb-n először nagyon komoly feladatba és ellenfélbe botlottak. Ez nem a francia válogatott volt, amely ellen kilenc célt szerezve K. O.-győzelmet arattak a negyeddöntőben, amely a vb egyenes kieséses szakaszában rekord, miként a különbség is.

Már csak egy lépés: Új-Zéland a címvédés küszöbén (Fotó: AFP)
Már csak egy lépés: Új-Zéland a címvédés küszöbén (Fotó: AFP)

A második felvonást Dan Carter dropgólja nyitotta, valami váratlant csak előhúzott az All Blacks pontgyárosa. A folyamatos új-zélandi támadások az 52. percben ismét célra vezettek, Pollard azonban az ötödik büntetőjét is bevágta, meccsben tartva övéit. Erre Carter büntetőből válaszolt, majd a hajrához közeledve az afrikaiakon egyre inkább érződött a fáradtság. Az ütközések után sűrűbben és hosszabb időre maradtak a földön, amíg összekapták magukat. Érkeztek ugyan a cserék, hogy lobogjon a tűz, de ez csak a védekezéshez volt elég, a visszatámadáshoz már nem. A 65. percben aztán Pollard-t is lecserélték, a dél-afrikai rúgó úgy vonszolta le magát a pályáról. Cseréje, Patrick Lambie büntetővel még közelebb lopta ugyan Dél-Afrikát, de a hajrában döntően már védekezni kényszerültek a labdát megtartó Új-Zélanddal szemben, amely igazi angolos, ködszitálásból szakadó esőre váltó időjárásban szűken ugyan, de nyert (18–20).

RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

Dél-Afrika–Új-Zéland 18–20 (12–7)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
17 óra: Argentína–Ausztrália
A 3. HELYÉRT
okt. 30., 21 óra: Dél-Afrika–Argentína v. Ausztrália (Tv: DIGI Sport1)
DÖNTŐ
okt. 31., 17 óra: Új-Zéland–Argentína v. Ausztrália (Tv: DIGI Sport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik