B. L./MTI 2019.10.12 15:43 Frissítve: 2019.10.12 18:29

Rögbi: fölényes sikerrel avatta fel új pályáját a magyar válogatott

A magyar rögbiválogatott 38–13-ra legyőzte a meccs végén szépítő Lettországot az Európai Nemzetek Kupája-sorozat első konferencia északi csoportjának 2. fordulójában. A mieink ezen a meccsen avatták fel új otthonukat, a Budapest Rugby Centert.

A magyar válogatott simán legyőzte Lettországot – GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA! (Fotó: Koncz György)

 

Az 5. percben gyors céllal lepték meg a magyarok az erőviszonyok ismeretében esélyesebb ellenfelet, majd a vendégek megilletődöttségét kihasználva a házigazdák a 21. percben újabb célt szereztek. Ezt követően a félidő hátralévő részében viszont saját térfelükön védekeztek a magyarok, de mivel ezt zártan, fegyelmezetten, hiba nélkül tették, a nagy elánnal rohamozó lettek cél nélkül maradtak. Még egy tízperces emberelőny sem segített rajtuk.

A 18–3-as első félidőt követően enyhült a vendégek mezőnyfölénye, a magyaroknak az 50., majd a 61. percben egy-egy újabb villanás is elég volt a két célhoz, amely összességében már bónuszpontot ért. A 66. percben a lettek is célt vittek, de a magyaroknak erre is volt még válaszuk. A sok technikai hibát hozó hajrában a lettek megszerezték a második céljukat is, amellyel beállították a végeredményt.

Az egykörös Eb-n a magyar csapat – amely szeptemberben a 64–0-s csehországi vereséggel kezdte a sorozatot – legközelebb május 9-én Luxemburgban lép pályára, majd egy héttel később Svédországot fogadja a csoport zárómérkőzésén.

A magyar szövetség ezzel az összecsapással ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját, míg a sportág először mutatta meg magát új, fővárosi bázisán, a Budapest Rugby Centerben. A stadionavatón – amely egész napos rendezvény volt veteránokkal és fiatalokkal – köszöntő beszédet mondott a magyar szövetség elnöke, Kiss Antal, valamint Ian Lindsay, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete mellett Sárfalvi Péter helyettes államtitkár. Utóbbi kiemelte: a magyar szövetség mert nagyot álmodni a budapesti stadionnal, és a sportág magyarországi képviselőinek ezt az ötven éves álmát meg is valósította.

RÖGBI
EURÓPAI NEMZETEK KUPÁJA-SOROZAT
1. KONFERENCIA, ÉSZAKI CSOPORT
MagyarországLettország 38–13

2019.10.11 14:28:54

Egyéb csapat nemzetisport.hu

STADIONAVATÁS, 50 ÉVES SZÜLETÉSNAP. A főváros első rögbistadionját adják át szombaton a Kincsem Parkban.

2019.09.19 21:45:26

Egyéb csapat MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Nyolc év alatt a listavezető Oscar-díjátadó az elsőről a 12. helyre csúszott vissza, annyi sportesemény »kúszott be« elé. Ilyen érdeklődés láttán pedig ki csodálkozik azon, hogy a nagy cégek »zsebből« kifizetnek alsó hangon ötmillió dollárt egy 30 másodperces Super Bowl-reklámért?!

2019.08.21 23:30:55

Egyéb csapat N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. A ma 80 éves Hencsei Pál tegye, amit tett eddig is! Derűvel, méltósággal, bölcsen, a sport szeretetével együtt járó gyermeki áhítatát őrizve közben.

2019.07.19 18:56:11

Egyéb csapat VINCZE SZABOLCS

Hogyan jutott el válogatottunk a nullától az olimpiai kvalifikáció lehetőségéig?