Rögbi: a magyar válogatott kikapott Svédországban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 16:39
A magyar rögbiválogatott 36–27-es svédországi vereséggel zárta az Európai Nemzetek Kupája-sorozat első konferenciájának Északi csoportját.

A norrköpingi mérkőzésen az esélyesebb hazai csapat (a világranglista 47. helyezettje) büntetővel kezdett, majd célt szerzett, a 34. percre pedig már 12 pontos előnyre tett szert (18–6). A magyar együttes (68.) az első félidő nagyobb részében fegyelmezetten védekezett, támadásban viszont csak felvillanásai voltak, bár a szünet előtti hajrában egy céllal azért felzárkózott (18–13).

A második játékrészben három céljukkal tetemes előnyhöz jutottak a házigazdák (36–13), a vendégcsapat azonban két céllal váratlanul mozgalmassá tette az utolsó tíz percet, amelyben senki nem szerzett újabb pontot.

A magyar válogatott november elején a 31–16-os moldovai sikerrel kezdte a 2018–2019-es kiírást, majd egy héttel később Ukrajnával szemben 48–24-re maradt alul Százhalombattán. Ugyanott múlt szombaton Luxemburg legjobbjai 18–15-re győztek.

Az egykörös Eb-n a magyar csapat hat pontjával a negyedik helyen végzett a csoportban, ahonnan a négypontos moldovai alakulat esett ki. Az elsőségről és a feljutásról az utolsó csoportmeccs, az Ukrajna–Svédország összecsapás dönt jövő vasárnap. A házigazda ukránoknak 10, a vendég svédeknek 14 pontjuk van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik