Anglia és Franciaország is biztos győzelmet aratott

2011.09.18. Utolsó módosítás: 2012.05.10 02:52:39

Az Új-Zélandon zajló rögbi-világbajnokság csoportkörének második fordulójában Anglia és Franciaország is papírforma győzelmet aratott, méghozzá meggyőző különbséggel, ráadásul mind a két csapat a győzelemmel járó négy pont mellé begyűjtötte a célbónuszért kapható további egy pontot is.

Ünnepelhettek a franciák (Fotó: Action Images)

 

A franciák klasszisa, Vincent Clerc már a 4. percben megkezdte a célgyártást, a várt folytatás azonban elmaradt, ráadásul három perccel később célterületre jutottak a kanadaiak is. A szünetben így mindössze kilenc pont volt a különbség, köszönhetően Morgan Parra büntetőinek. A juharlevelesek a fordulást követően két droppal lepték meg ellenfelüket, akik igazából csak a második félidő közepétől tudták igazolni erőfölényüket. Akkor Damien Traille is célt vitt, majd a hajrában Clerc két perc leforgása alatt megtoldotta még kettővel, így kialakítva a 27 pontos különbséget a végére.

 
Melyik válogatott nyeri meg a 2011-es rögbi-világbajnokságot?
Összes szavazat:901
Szavazás kezdete: 2011. 08. 01
A szavazást lezárták.
Az új-zélandi. - 93%
A francia. - 6%
 

Az angolok az első negyven percben két célt vittek a grúzoknak – mindkettő Shontayne Hape érdeme –, de utóbbiak is jól tartották állásaikat a szünetig, tekintve, hogy mindössze hét pont választotta el egymástól a két felet, hiszen a lefújás pillanataiban céllal plusz jutalomrúgással zárkóztak fel. A második félidőben viszont már lényegesen kisebb ellenállást tudtak tanúsítani a grúzok: Anglia a felvonás elején és végén is célt ért el, a köztes időben pedig még kettőt berámolt. Chris Ashton egymaga kettőt vállalt. A grúzoknak igazából esélyük sem volt a szorosabb mérkőzésre, bár ha Merab Kvirikashvili nem hagy ki öt büntetőt (a hatból), azért valamelyest szebb lehetett volna a mérkőzés a grúzok számára.

Wales vereséggel, Szamoa viszont győzelemmel rajtolt a tornán, most viszont egymás ellen játszottak és fordult a kocka. A kiélezett csatában az első felvonás hosszabbításában Szamoa célt szerezve jó hangulatot teremtett magának a szünetre – nem mellékesen négypontos előnyt is egyben (10–6) –, Rhys Priestland két büntetőjének köszönhetően azonban a 66. percben már Wales került nyeregbe (12–10). Ez döntőnek bizonyult, hiszen Wales egy perccel később a villámléptű szélső, a rutinos Shane Williams révén célt ért el, ez pedig hétpontos győzelmüket jelentette. Szamoa a vesztesbónusszal vigasztalódott, és így még mindig Wales előtt tudott maradni, méghozzá pontelőnnyel, ami akár a továbbjutásról is dönthet.

ÚJ-ZÉLAND, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ 
A-CSOPORT
Franciaország–Kanada 46–19 (19–10)
B-CSOPORT
Anglia–Grúzia 41–10 (17–10) 
D-CSOPORT
Wales–Szamoa 17–10 (6–10) 
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA            
1. Új-Zéland 2 2 19 (cél)  124–17  107 10 (2 bónuszpont)
2. Franciaország  2 2 10 93–40 53 10 (2)
3. Kanada  2 1 1 4 44–66  -22 4
4. Tonga  2 2 3 30–66  −36  1 (1)
5. Japán  2 2 3 28–130  −102  0
                 
A B-CSOPORT ÁLLÁSA            
1. Anglia  2 2 7 54–19 35 9 (1)
2. Skócia  2 2 4 49–30  19 9 (1)
3. Argentína  2 1 1 6 52–21  31 6 (2)
4. Grúzia  2 2 1 16–56 −40  0
5. Románia  2 2 3 32–77  −45  0
                  
A D-CSOPORT ÁLLÁSA            
1. Dél-Afrika  2 2 8 66–19  47 9 (1)
2. Szamoa  2 1 1 6 59–29 29 6 (2)
3. Wales  2 1 1 2 33–27  6 5 (1)
4. Fidzsi  2 1 1 6 52–74  -22 5 (1)
5. Namíbia  2 2 4 37–98  −61  0