N. PÁL JÓZSEF 2019.08.21 23:30 Frissítve: 2019.08.21 23:30

A sport számadója – N. Pál József publicisztikája

 

A sport lényege a verseny, ezért a róla való beszédnek is része a vetélkedés. Nincs életünknek még egy olyan tere, ahol a témáról való szócserekor az érzelmi készenlét a rációt úgy legyűrné, mint amikor róla beszélgetünk. Figyeljük meg: kívülállónak érdektelen mozzanatokról képesek vitázni némely megszállottak, vehemensen, egymás szavába vágva, magabiztosan s „mindent jobban tudva mindenkinél”. Ki volt a jobbszélső, kit hányadik percben cseréltek le vagy be, s persze ki volt a felelős, a hibázó, a góllövő egy – esetleg évtizedekkel korábbi – mérkőzésen, egyéb sportversenyen. S akkor az „én megmondtam” önelégültségének mámoráról nem is szóltam még! (Mindenki természetesen csak arra emlékszik, amikor „megmondta”, amikor „nem mondta meg”, arra nem, mert a szurkoló a reményeire nézvést sosem tanul semmiből – ez így volt, van, s tán így is kell lennie.)

Rég hajtogatom, hogy a sportról, annak múltjáról való beszédnek a „befejezhetetlenség” a lényege, s mivel egy-egy mérkőzést, versenyt újrajátszani sosem lehet, épp a „mi lett volna, ha” kezdetű meditálás lezárhatatlansága teremthet közösségeket, anélkül, hogy egyet lehetne, kellene értenünk. S mert az érzelmek uralta emlékezet a csonkaságot nem viseli el (biztos tudáshoz – „kerek” történetekhez – akar jutni mindenki, mindenáron), a vita örökké fog tartani, így a tradíció polémiákkal átszőtt, akár fantáziálással dúsított ápolása, formálása szintén sosem befejezhető.

Részben más a helyzet, ha pőre tényekről, adatokról esik szó, amikor – vélhetnénk – vitának helye nem lehet. De hát ki így, ki úgy emlékszik, a „tudást” az eltelt idő, no meg egy csapathoz, sportághoz, egyéniséghez való vonzalom (elfogultság) kuszálja rendre, s az efféle vitákban senki sem akar veszíteni, ez is tudható. Melyik sportoló, melyik valahai mérkőzés volt a „jobb”, eldönteni ezt sem lehet – a megmásíthatatlan tényekkel némi utánjárással ki-ki szembesülhetne persze, ám a tegnap-ma-holnap szálkeresztjének érzelmi fogságában rekedt szurkoló a legritkább esetben teszi meg ezt. Őt a múlt vagy büszkesége forrásaként vagy a jelen emocionálisan determinált pillanatának támasztékaként érdekli csupán, amúgy meg a „múltból megélni nem lehet” fordulatot szajkózza általában. A sportrajongói lét és a sporttörténetben való jártasság nem függ össze okvetlenül!
Vannak kivételek természetesen. Aki sporttörténeti vetélkedő résztvevője volt, tudja, hogy a kiemelkedőbb ismeretekkel bírók is rajongóként kezdték valamikor, ám a múló évek-évtizedek s a gyarapodó tudás „higgadtabbá” tette őket rend szerint. Nem mindenkit persze, de az a tapasztalatom, a sport históriájáról való tudás mennél bővebb, pontosabb, a jelen küzdelmeire, igényeire nézvést annál megbocsátóbb lesz – többnyire! – az illető. Mintha múltunk alapos ismerete nemcsak a tradíció tiszteletét, de a bölcsebb létezésre való hajlamot is hozná általában, s biztos vagyok benne, a versenysport történetére nézvést is így van ez.

Ha a ma nyolcvanesztendős – örvend, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímeával ünnepelhet egy napon! – Hencsei Pálra gondolok, róla nem is a páratlan (elsősorban olimpiatörténeti) tudása, hanem megejtő bölcsessége, emberi kedvessége jut eszembe elébb. 1996 kora nyarán, az Atlanta előtti vetélkedősorozaton láttam a képernyőn először őt, ötvenhét volt akkor, s noha csapata csak harmadik lett, egy jelenetre élesen emlékezem. Az 1904-es játékok súlylökésben győztes bajnoka felől érdeklődtek, ő visszakérdezett, hogy a hagyományos, 7.25 kilós vagy az 56 (más adat szerint 50) fontos súllyal rendezett versenyről van-e szó, mire a műsorvezető – Isten nyugosztalja – hápogni kezdett. Aztán hallottam, hogy a hasonló vetélkedőkben előforduló pontatlanságok kiküszöböléséért tesz sokat igen szorgalmasan, hogy játszik, szervez, ifjabbakat tanít, készít föl, barátaival, Surányi Péterrel, Tóth Attilával, folyamatosan szinte. Első könyvét (Olimpiai érdekességek) 1998-ban vehette kézbe, aki hozzájutott, azóta még huszonhatot (a huszonnyolcadik is hamarosan megjelenik), többet egyedül írt, akadnak, melyeket társszerzővel (Ivanics Tiborral, Surányival, Fericsán Kálmánnal s másokkal) jegyzett, de állítom, ő volt a „motorja” valamennyinek. Azt, hogy a Budapesti Műegyetem tanára s a kémiai tudomány „nagydoktora” (miért rozsdásodik a vas, s mit kell tenni, hogy ne rozsdásodjon, ő tudja legjobban), csak később, a 2004-es megismerkedésünk után tudatosodott bennem alighanem, de hogy az anyaintézménye sportolóiról írt munkáját (A Műegyetemtől a sport élvonaláig, 2007) forgatva tudtam róla már, abban biztos vagyok. Többször találkoztunk, így Wichmann Tamás „kocsmájában”, Csik Ferenc születésének századik évfordulóján, Keszthelyen, vagy Balczó Andrásék vendégei voltunk éppen. Hencsei nem villogott, roppant tudásával nem kérkedett, s – a szájukat befogni képtelen, ilyenkor hadarva lelkendezőkkel ellentétben – a szót sem ragadta magához soha. Akkor beszélt, ha kérdezték, vagy rá került a sor, ám ilyenkor mindenkit lenyűgözött.

Pedig megtehetné, hisz a sport históriáját a „szakosoknál” jobban ismeri, s bolondul szereti. Legendák társaságában látni rendre, hogy köztük lehessen, minden alkalmat megragad, járt Helsinkiben, Melbourne-ben, Rómában, aztán Mexikóban az ötvenedik évfordulós túrákon, a moszkvai, a pekingi s a londoni játékokon is. Közben a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör elnökeként találkozókat, beszélgetéseket szervez lankadatlanul – idős olimpikonokkal is, akikre senki sem emlékezne már! –, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának és az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának is tagja, otthonában több ezer sporttárgyú könyv veszi körül, s bármit kérdeztem tőle eddig, percen belül válaszolt.

Kötetei agykápráztató adattárak. Hét sportág magyar olimpikonjainak teljes eredménysorát Ivanics Tiborral külön könyvekben adta közre – sok-sok évtizeddel ezelőtt érmes úszóváltóink tagjainak részidőit hogy derítette ki, máig sem értem igazán –, az újpesti kötődésű olimpiai résztvevők részletes pályaképét, a százhúsz éves MTK históriáját, a BVSC történetét is nagy részben ő írta meg, a Magyarok az olimpiai játékokon című, 2000 óta a negyedik, mindig bővített kiadásban napvilágot látott monumentális munka pedig alapkönyv lehet mindenkinek. Szerzőtársaival az összes magyar olimpikon pontos helyezését igyekezett kideríteni, s bár az eredmények némelyikén vitázni lehet – a nyolc közt kiesett öklözőinket ötödiknek tekinthetjük-e például, s Levitzky Károly 1908-as evezős bronzérméről sincs konszenzus –, ám hogy a kötet minden kutató, vetélkedő és emlékező kedvű olvasó számára megkerülhetetlen, bizonyos.

Ki tekinthető sporttörténésznek, rég gondolkozom, mert az eredményeket és körülményeit – bármily részletesen és pontosan – számon tartó megszállottakat nem igazán tartom annak. Olyan kutatóra várnék, aki emberi (nemzeti) létünk folyamatát, annak tanulságait a sport históriájának „ürügyén” mondja el, ahogy a had- a gazdaság-, a diplomácia vagy akár az orvos- s a divattörténész is teszi, szakmája törvényeinek, és tárgyának alapos ismeretében persze. Ám ehhez a „tárgyért” is bolondulni kell egy életen át, így sokakkal ellentétben állítom, hogy a töméntelen adat fejben tárolásának nem annyira az egyedi memória, hanem e „szerelem” a lényegesebb föltétele. Ezen ideához Mező Ferenc lehetett eddig a legközelebb talán.

Nem kertelek: Hencsei Pál sem sporttörténész ebben az értelemben, tudós sportstatisztikusnak vagy a sporthistória felülmúlhatatlan  számontartójának, számadójának nevezném inkább, akinek a munkája a nagy történet valahai megírásának nélkülözhetetlen alapvetése lesz.

Isten éltesse! Tegye, amit tett eddig is! Derűvel, méltósággal, bölcsen, a sport szeretetével együtt járó gyermeki áhítatát őrizve közben.

2019.09.19 21:45:26

Egyéb csapat MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Nyolc év alatt a listavezető Oscar-díjátadó az elsőről a 12. helyre csúszott vissza, annyi sportesemény »kúszott be« elé. Ilyen érdeklődés láttán pedig ki csodálkozik azon, hogy a nagy cégek »zsebből« kifizetnek alsó hangon ötmillió dollárt egy 30 másodperces Super Bowl-reklámért?!

2019.08.21 23:30:55

Egyéb csapat N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. A ma 80 éves Hencsei Pál tegye, amit tett eddig is! Derűvel, méltósággal, bölcsen, a sport szeretetével együtt járó gyermeki áhítatát őrizve közben.

2019.07.19 18:56:11

Egyéb csapat VINCZE SZABOLCS

Hogyan jutott el válogatottunk a nullától az olimpiai kvalifikáció lehetőségéig?

2019.07.08 19:47:52

Egyéb csapat S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A rentabilitás megköveteli, hogy a sportesemények minél inkább globalizált látványossággá váljanak, s a szurkolók/fogyasztók a világ minél több tájáról érkezzenek.