A Kaposvár megvédte bajnoki címét

Vágólapra másolva!
2011.04.26. 19:27
null
Bajnoki örömtánc (Fotó: sonline.hu)
Címkék
A Fino-Kaposvár férfi röplabdacsapata megvédte bajnoki címét – és zsinórban ötödször ünnepelhet bajnoki aranyérmet, a klub történetében pedig tizenharmadszor –, miután az élvonalbeli férfi röplabda-bajnokság, az Extraliga döntőjének harmadik mérkőzésén három szettben győzött a Kalo-Méh-Kecskemét ellen, így összesítésben 3–0-ra nyerte meg az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot.

Összetettben már csak egy győzelem hiányzott a címvédéshez a kaposváriaknak, akik ennek megfelelően hazai környezetben nagy elszántsággal mentek bele a keddi mérkőzésbe. A vendéglátók gyorsan meg is léptek az első szett elején, de 5:1-es előnyük után feléledtek a kecskemétiek, akik nagy rohammal átvették a vezetést, majd abszolút nyílt csatára késztették ellenfelüket.

Jellemzően rövid labdameneteket produkáltak a játékosok – bár ez a későbbiek folyamán sem nagyon változott –, ritkák voltak a mentések. A pontok így gyorsan megszülettek, miután a védekezés egyik oldalon sem volt szervezett. Az első szett hajrája roppant kiegyenlített küzdelmet hozott, amelyből a hajszállal jobban koncentráló Kaposvár jött ki jobban.

Az egyébként is hátrányban pályára lépő Kecskemét még távolabb került nemcsak a bajnoki aranyéremtől, hanem attól is, hogy megakadályozza ellenfelét a söprésben.

A második játszmában csak a szett elején tudott kellő ellenállást kifejteni a vendégcsapat, 8:7-re még vezetett is, de akkor fordult a kocka. Egy jó etappal lélektani előnyhöz jutottak a házigazdák, majd 20–12-höz érve már csak idő kérdése volt, mikor fejezik be a szettet és kerülnek egyetlen lépésre az aranyéremtől. A játszma vége ismét kiegyenlített küzdelmet hozott, de a kecskemétiek hátránya már ledolgozhatatlan volt, a Kaposvár ugyanis nem esett szét.

A harmadik játszmában lehengerlő kezdéssel indított a Kaposvár, nagyon úgy nézett ki, még az asszisztenciához is kevés lesz a Kecskemét. A házigazdák játéka azonban picit leült, erre azonnal ráéreztek a vendégek, akik a hajrához érve felzárkóztak két pontra (19:17). Akkor azonban végleg kezébe vette sorsának alakítását a hazai együttes, és a második meccslabdából – ahogy a harmadik szettben, úgy az azt megelőző kettőben is az első szettlabdánál ők szerválhattak, de mindháromszor a hálóban kötött ki a labda – megnyerték a mérkőzést, valamint a bajnoki finálét.

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
FINO-KAPOSVÁR–KALO-MÉH KECSKEMÉTI SC 3:0 (23, 17, 18)
Kaposvár, 500 néző. V: Hóbor, ifj. Szabó P.
KAPOSVÁR: Szabó A. 2, Kaszap 5, Hoboth 3, SCHULCZ 15, NAGY J. 8, GERGYE 13. Cs: Dömötör, Deák (mindkettő liberó), Laszczik, Bagics 4, Magyar B.. Edző: Kántor Sándor
KECSKEMÉT: Dorcsák 7, Rapi 7, Farkas P. 1, SOMODI 8, TÓTH I G., Csala 6. Cs: Szabó T. (liberó), Bokor G. 2, Hatvany Zs. 1, Jantovics. Edző: Karagics Mátyás
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:1, 7:8, 14:13, 19:19, 22:22, 24:23. 2. játszma: 3:6, 7:8, 14:10, 19:12, 21:14, 24:16. 3. játszma: 4:1, 8:2, 12:8, 16:13, 20:17, 24:18
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0, a Kaposvár javára
MESTERMÉRLEG
Kántor Sándor: – Hullámzó játékkal ugyan, de ami a legfontosabb, hogy idehaza nyertünk, és lettünk ismét bajnokok. Fiatal csapatunktól ez elismerésre méltó. Vége a munkának, most együtt ünnepelhetünk.
Karagics Mátyás: – Miután a Kaposvár ma sok hibával játszott, úgy érzem, hogy áldozati bárányok voltunk ezen a találkozón. Azt értem ezalatt, hogy ma tudtuk volna leginkább legyőzni a Kaposvárt, de sajnos nem volt elég hitünk hozzá. Számomra egy marad, a gratuláció. Nem vitás, hogy Kaposvár megérdemelten lett ismét bajnok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik