A Kaposvár drámai csata után kupagyőztes

Sz. G.Sz. G.
2010.02.19. 23:48
null
A Kaposvár bírta jobban idegekkel (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Kaposvár nyerte meg a férfi röplabda Magyar Kupát, miután hatalmas küzdelemben, ötjátszmás mérkőzésen győzött a Kecskemét ellen.

A férfidöntőre alaposan felforrósodott a hangulat, a miliő alapján a betévedő idegen őrültnek nevezte volna azt, aki a sportág hazai válságáról beszél. Karagics Mátyás, a legutóbbi, 1988-ban szerzett kecskeméti kupaarany kovácsa pedig úgy gondolkodott:

„Ha két hete nem győztük volna le itthon a Kaposvárt a bajnokságban, húsz százalék esélyt adnék magunknak, de mert megtörtént, most negyvenet mondok."

A NŐKNÉL A BSE NYERT

A BSE nyerte meg a női Magyar Kupát, miután nagy csatában, öt játszmában kerekedett a Vasas fölé.

A szakember hozzátette, csúcsra kell járatniuk magukat, kérdés, mennyire lesz gyors a szélsőjátékuk. Az első szettet alaposan megnyomták a hazaiak, az esélyes somogyiak csak néztek, hova kerültek – aztán gyorsan válaszoltak, legalább olyan „hangosan".

A negyedik felvonás nagyjelenetében a kecskemétiek két lábérintéssel mentettek labdát, végül Csala Bernát jóvoltából haza került a pont. De felemelő volt látni Tóth II Gábor fanatizmusát vagy a Koch Róbert, Kovács I Zoltán duó koreografálta centerakciókat.

Legutóbb 2006-ban kellett öt játszma a győzelemhez – most is. Akkor kerültek szívroham közeli állapotba a helyiek, amikor 15:15-nél megsérült Tóth I, így feladója nélkül, Bagics irányításával fejezte be a csatát csapatuk. Játszmalabdák sokasága ment veszendőbe, végül a Kaposvár diadalmaskodott.

GONG RÁDIÓ FÉRFI MAGYAR KUPA 
DÖNTŐ
DIAMANT-KAPOSVÁR–KALO-MÉH-KECSKEMÉTI SE 3:2 (–16, 15, –21, 22, 18)
Kecskemét, 1000 néző. V: Hóbor, Mezőffy
KAPOSVÁR: Németh F., Kántor, Kovács I Z., Koch, Skorics, Nagy J. Cs: Dömötör (liberó), Schulcz, Kaszap, Csoma. Edző: Zarka Péter
KECSKEMÉT: Tóth I G., Bagics, Dorcsák, Tóth II G., Csala, Somodi. Cs: Szabó T (liberó), Melicher, Rapi. Edző: Gyurkó Sándor
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:8, 7:11, 11:14, 13:19, 16:23. 2. játszma: 3:1, 10:5, 17:9, 19:12, 23:14. 3. játszma: 1:3, 3:8, 10:12, 13:17, 16:21. 4. játszma: 4:2, 7:7, 10:13, 16:20. 5. játszma: 2:1, 7:5, 8:8, 12:12, 13:14
MESTERMÉRLEG
Zarka Péter: – Ezer ősz hajszála lett az embernek a végjátékban. Igazi nagy küzdelem zajlott a pályán, és örülök, hogy ilyen hatalmas csatában tudtunk győzni.
Gyurkó Sándor: – Nagyon büszke vagyok csapatomra, mindent megtettünk a győzelemért. Ennél nagyobb odaadással nem is lehet játszani.
Legfrissebb hírek

Willi Orbán kezdőben, Sallai csere, a kirabolt Gulácsi nincs keretben – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

A második félidőben hengerelnek a katalánok: Galatasaray–Barcelona 1–4

Bajnokok Ligája
1 órája

Luis Suárez klubrekorder lett, Franciaországban nyert a Sporting

Bajnokok Ligája
1 órája

Bukarestben is kikapott a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2 órája

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2 órája

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
3 órája

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
3 órája