Autósport: megvédte címét Le Mans-ban a Tréluyer, Fässler, Lotterer trió

2012.06.17. 15:49
null
A győztes trióból Tréluyer is megtette a magáét (Fotó: Reuters)
Címkék
A Benoit Tréluyer, Marcel Fässler, André Lotterer egység szerezte meg a győzelmet a 15 órakor befejeződő Le Mans-i 24 órás megbízhatósági autóversenyen.

 

A jövő elkezdődött.

Azzal, hogy a 80. Le Mans-i 24 órás viadalt az Audi hibrid meghajtású autója, az e-tron nyerte meg, új fejezet nyílt az autósport történetében, ami egyértelműen kijelölte az irányt a következő évtizedekre. Igaz, az előzmények fényében annyira nem is meglepő az Audi sikere, hiszen az ősi rivális Peugeot az idén nem vett részt a viadalon, a Toyota pedig nem tudott olyan hatékonyan felkészülni a versenyre, mint a német autógyár.

Ennek ellenére az Alex Wurz, Nakadzsima Kazuki, Nicolas Lapierre trió által vezetett Toyota egy ideig méltó ellenfele volt az Audiknak, a japán versenyző azonban híréhez méltón ütközésbe keveredett, megfosztva csapattársait a jó eredmény lehetőségétől.

Ő azonban még mindig jobban járt, mint a korábban szintén az F1-ben versenyző Anthony Davidson, akit egy hatalmas bukást követően kórházba is szállítottak – csigolyarepedést diagnosztizálva nála. A szakkommentátorként is tevékenykedő brit minden bizonnyal három hónap alatt épül fel teljesen.

A verseny előrehaladtával és a Toyoták kihullásával az élen álló két Audi e-tront már senki sem tudta megszorongatni, a németek így kettős győzelmet arattak hibrid autóikkal.

A Tréluyer, Fässler, Lotterer hármas tavaly is megnyerte a tradicionális viadalt, igaz, akkor mindössze 14 másodpercet vert a másodikra, míg ezúttal egy kör előnnyel diadalmaskodott.

Az Audi nyolcadszor győzött az utóbbi kilenc alkalomból Le Mans-ban, az idén is – akárcsak legutóbb 2010-ben – hármas diadalt könyvelhetett el.

LE MANS-I 24 ÓRÁS
HOSSZÚTÁVÚ MEGBÍZHATÓSÁGI VIADAL, LE MANS
ABSZOLÚT VÉGEREDMÉNY
1. Tréluyer, Fässler, Lotterer francia, svájci, német
Audi R18 e-tron 378 kör
2. Kristensen, Capello, McNish dán, olasz, brit Audi R18 e-tron 1 kör h.
3. Jarvis, Bonanomi, Rockenfeller brit, olasz, német
Audi R18 Ultra 3 k. h.
4. N. Prost, Heidfeld, Jani francia, német, svájci Lola-Toyota 11 k. h.
5. Dumas, Duval, Gené francia, francia, spanyol Audi R18 Ultra
12 k. h.
6. Brabham, Dumbreck, Chandhok ausztrál, brit, indiai
Honda HPD-ARX 21 k. h.
Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
3 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
11 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
24 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
49 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája