WTCR: Tassi volt a leggyorsabb a németországi edzéseken

Vágólapra másolva!
2020.09.24. 16:00
null
Tassi volt a leggyorsabb az első edzésen (Fotó: DPPI)
Tassi Attila zárt az élen a túraautó-világkupa (WTCR) németországi versenyhétvégéjének első és második szabadedzésén is, így bizakodva várhatja a 19 órakor kezdődő időmérőt a Nürburgringen, ahol a Hyundai egyik versenycsapata, így a címvédő Michelisz Norbert sem áll rajthoz.

 

El sem kezdődött a nürburgringi versenyhétvége, de az alaphangulatot már megadta a Hyundai váratlan visszalépése. Bár a márka sportigazgatója, Andrea Adamo már a zolderi versenyhétvégén is felszólalt a WTCR-ben alkalmazott esélykiegyenlítő módszerek ellen, nagyot robbant a hír, miszerint a Hyundai egyik versenycsapata sem vesz részt a hétvégén, vagyis a tavalyi németországi első versenyen diadalmaskodó Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini, Luca Engstler és Nicky Catsburg sem áll rajthoz.

 

A tizenhat főre csökkenő mezőny tehát a címvédő nélkül vágott neki az első, 14 órakor kezdődő gyakorlásnak, amelyen az első mért kört Tiago Monteiro teljesítette, a portugál 9:11.656-os kört jegyzett a Hondával. Idejét azonban nem sokkal később jócskán megjavította Tom Coronel, aki 9:03.426-nál állította meg a stoppert az Audi volánja mögött. A hollandnál is jobb kört tett össze aztán Gilles Magnus, aki elsőként ment be kilenc perc alá. A német bő tíz perccel az edzés vége előtt 8:58.889-es idővel állt az élen.

Azonban ez nem volt elég az elsőség megtartásához: a Lynk & Co francia kettőse, Yann Ehrlacher és Yvan Muller nyolc perccel a kockás zászló megjelenése előtt az élre állt. Előbbi 8:55.481-es idővel az utolsó pillanatokig az élen is tudott maradni, ám érkezett Tassi Attila, aki három szektorban is abszolút legjobb részidőt ért el, s 8:54.552-es idővel átvette a vezetést, amelyet már nem is engedett ki a kezéből.

A Honda magyarja mögött Ehrlacher (Lynk & Co), Magnus (Audi), Néstor Girolami (Honda), Nathanaël Berthon (Audi), Muller (Lynk & Co), Coronel (Audi), Esteban Guerrieri (Honda), Jean-Karl Vernay (Alfa Romeo) és Mikel Azcona (Seat León Cupra) sorrend alakult ki az első tízesben. A Zengő Motorsport másik két versenyzője közül Boldizs Bence a 15., míg Kismarty-Lechner Gábor a 16. pozícióban zárt.

 

A versenyzőknek nem volt sok idejük a pihenésre, hiszen alig negyedórával az első tréning vége után kezdetét is vette a második gyakorlás a Nürburgringen.

Amit a mezőny az első edzésen még megúszott, a másodikon hamar bekövetkezett: pár perc sem kellett ahhoz, hogy megjelenjenek a sárga zászlók. Santiago Urrutia a harmadik szektorban túl sok tempót vitt bele az egyik kanyarba, elcsípte a füvet, aminek következményeként elvesztette az uralmát a Lynk & Co felett, majd a szalagkorlátot is eltalálta. A mentés idejére sárga zászlós korlátozás lépett érvénybe a szakaszon, amely egészen sokáig, több mint 15 percen keresztül hátráltatta a pilótákat a gyors körök megtételében.

Az első mért kört Girolami teljesítette, aki 9:01.430-nál állította meg a stoppert, de sokáig nem állhatott az élen, Magnus azonnal megjavította az idejét. A belga ugyanis 8:56.710-zel kezdett, amivel sokáig meg is tudta tartani az első helyet, ám, mint az első edzés végén, ezúttal is az utolsó pillanatokban történt pozícióváltás az élen: először Thed Björk javította meg a legjobb időt 8:56.406-ra, majd Tassi – két abszolút legjobb szektort futva – 8:55.051-re faragta a leggyorsabb kört, aminél már senki sem tudott jobbat futni, így mindkét edzést az élen zárta.

A Honda versenyzője mögött Muller, Björk, Magnus, Vernay, Berthon, Girolami, Ehrlacher, Monteiro és a kavicságyat is megjáró Coronel sorrend alakult ki a top 10-ben. A Zengő Motorsport pilótái közül Azcona a tizenkettedik, Kismarty-Lechner a 13., míg Boldizs a 14. lett.

A WTCR németországi versenyhétvégéjének programja 19 órakor folytatódik az időmérővel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik