WTCR: Nemcsak gyorsabb, kifinomultabb is lett az autónk – Michelisz

TÓTH ANITA (Barcelona)TÓTH ANITA (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 18:35
Az utóbbi évek legerősebb mezőnye gyűlt össze az idén a túraautó-világkupában (WTCR), amelynek pilótái Barcelonában tesztelnek. Michelisz Norbert szerint most még nem, csak két versenyhétvége után kapunk képet az erőviszonyokról.

 

13 csapat, 7 gyártó, 7 világbajnok, 9 újonc és 12 futamgyőztes a tavalyi szezonból – a túraautó-világkupa (WTCR) barcelonai idénynyitó sajtótájékoztatóján felvonult csaknem a teljes, 26 tagú mezőny (hárman igazoltan voltak távol, Laguna Secában versenyeznek), amely azután csütörtökön tesztelt a katalán Formula–1-es pályán.

Normál esetben a kollektív teszt alkalmat nyújt arra, hogy az embernek némi fogalma legyen az erőviszonyokról a szezonrajt előtt – nos, ebben az esetben ez nem így történt. A csapatok egyrészt taktikáztak, másrészt nem „ütötték szét magukat” egy héttel a marrákesi viadal előtt – nyilván a korábbi privát teszteken már megtudtak mindent, amit akartak, s bár túl sok összehasonlítási alapjuk így nekik sincs, legalább nem fedték fel a titkos fegyvereiket. (Csak hogy rögzítsük a tényt: csütörtökön délelőtt és délután is a hondás Esteban Guerrieri volt a leggyorsabb.)

„NAGYON BÜSZKÉK LEHETÜNK”

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke videóüzenete a WTCR-mezőnynek

„Nagyon büszkék lehetünk a tavaly életre hívott WTCR-sorozat sikerére. Az idén hét világbajnok és jó néhány nemzeti bajnok áll rajthoz a világkupán, amely nagyon magas színvonalat képvisel – nem meglepő, hogy ennyire népszerű. Ez a legmagasabb szintű túraautós sorozat, és elképesztően izgalmas szezon előtt áll.”

Körülbelül háromezer tesztkilométer van mögöttem, s bár vannak, akik sokkal többet mentek nálam, így a második hyundaios évben ez nem olyan rossz – mondta Michelisz Norbert, aki nem csupán a saját autójával körözött, hanem a Laguna Secában szereplő Augusto Farfus versenygépét is „megjáratta”. – Tavaly kicsit keveselltem ugyanezt a tesztmennyiséget, de így, hogy már ismerem az autót és a csapatot, nem maradt bennem hiányérzet. Az idén egyébként sem feltétlenül az volt a lényeg, hogy gyorsabbá tegyük a Hyundait, inkább az, hogy kifinomultabbá.”

Ami az esélyeket illeti, Michelisz Norbert nem akar tippelni – hovatovább nem is tudna. Azt mondja, ebben a mezőnyben mindenki nyerni akar, s több mint tíz pilótának van is rá esélye, úgyhogy a második hétvége után tisztul majd a kép. Mert bármelyik esélyessel kapcsolatban benne van a pakliban az is, hogy nyer, meg az is, hogy huszadikként végez.

Ami pedig az esélykiegyenlítő szabályrendszert, vagyis a BoP-t illeti: az újonnan érkező kínai Link and Co-t éppen annyira sújtja, mint a Hyundait, a Honda viszont visszakapott valamennyi motorerőt, ami egyrészt azt mutatja, hogy a Hyundai ismét jó munkát végzett és nagyon erős, csakúgy, mint a kínaiak.

A sorozat promótere, Francois Ribeiro szerint az utóbbi idők legjobb mezőnye gyűlt össze az idén: legendák, tapasztalt pilóták, visszatérők, nemzeti bajnokok és fiatal tehetségek egyaránt lesznek a rajtnál. Utóbbiak közé tartozik a világkupában idén bemutatkozó Tassi Attila is.

Versenyautóban ülni mindig jó, de jobban örülnék, ha nem itt köröznénk, hanem már Marrákesben, az idénynyitó helyszínén, mert jó lenne látni, hol a helyünk a mezőnyben – mondta a 19 éves Tassi, aki csütörtökön a hatodik köridőt érte el. – Ami a szezont illeti, nyilván újoncként sokat kell még tanulnom, mégsem akarok túl szerény lenni: az év végén szeretnék én lenni a legjobb hondás pilóta, és persze jó lenne egy futamgyőzelmet is aratni. Végülis van rá harminc esélyem...”

A fentiekből kiderül, hogy az idén tíz versenyhétvégén zajlik majd a küzdelem (új pályaként Malajzia kapcsolódik be, ráadásul ott ér véget a szezon), s a tavalyi szisztémához hasonlóan három versenyt rendeznek minden helyszínen.

Az idei mezőny
Az idei mezőny

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik