WTCR: Michelisz mellett Tassi is a mezőny főállású tagja

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 09:48
null
Tassi Attila megkapta élete eddigi legnagyobb lehetőségét
A Hyundaijal versenyző Michelisz Norbert mellett Tassi Attila is szerepel 2019-ben a túraautó-világkupában. A TCR Európa-kupában futamgyőztes Tassi a Hondákat indító hongkongi KCMG-istálló pilótája lett, csapattársa pedig a portugál Tiago Monteiro.

A 19 éves Tassi Attila a 2019-es mezőny első 20 éven aluli versenyzője, korábban a Michelisz által menedzselt M1RA versenyistállónál szerepelt a TCR európai sorozatában.

„Nagyon örülök, hogy teljes állásban a Honda WTCR-pilótája lehetek. Egy álmom vált valóra, hálás vagyok, hogy már 19 évesen megvalósul. Túraautós karrierem során mindig is győzelmekért és dobogós helyekért csatázhattam, és ezen a szinten is kipróbálhattam magam szabadkártyásként a Hungaroringen. Sok pályát nem ismerek, ezért ez tanulóév lesz” – idézte Tassit a csapat közleménye.

A Hell által szponzorált pilóta csapattársa a nála 23 évvel idősebb Monteiro, aki másfél évvel ezelőtti tesztbalesete során súlyos sérüléseket szenvedett, de tavaly őszi visszatérése után az idén már százszázalékosan ülne autóba. Monteiro a Hondánál korábban Michelisz csapattársa is volt.

A 2019-es WTCR-szezonban a másik két Hondát két argentin, Néstor Girolami és Esteban Guerrieri kormányozza majd.

 




 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

A Honda bízik benne, hogy a jövőben még együtt dolgozhat Verstappennel

F1
2025.04.28. 16:11

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26
Ezek is érdekelhetik