WTCR: Michelisz az első sorba kvalifikálta magát, majd ütközött Makaóban

Vágólapra másolva!
2019.11.15. 08:25
null
Michelisz számára rosszul végződött a pénteki nap Makaóban (Fotó: Twitter)
Felemásan alakultak a túraautó-világkupa (WTCR) makaói versenyhétvégéjének időmérői Michelisz Norbert számára. A magyar versenyző egy hajszállal maradt le a pole pozícióról az első kvalifikáción, a másodikon azonban összetörte az autóját, így már a Q1-ben kiszállt a rajtelsőségért zajló csatából. Michelisz mind a két vasárnapi versenyt a 12. helyről kezdheti meg.

 

Nem sokon múlt Michelisz Norbert pole pozíciója az első időmérőn Makaóban. Még az utolsó percekben is a magyar pilóta állt az élen, ekkor azonban jött Yvan Muller – akinek a márkatársai is a kezére játszottak –, és szűk egy tizedmásodpercet javítva Michelisz idején átvette a vezetést. Muller csaknem négy tizedmásodperccel döntötte meg Rob Huff 2018-ban felállított körrekordját a szűk utcai pályán.

Bár a pole-ról lemaradt, legalább az elsősoros indulás összejött Michelisz számára. A harmadik rajtkocka Andy Priaulx-é lett, míg Michelisz legfőbb bajnoki riválisa, Esteban Guerrieri csupán a 13. pozícióba kvalifikálta magát az első időmérőn Makaóban. Tassi Attila a 22. helyről várhatja a piros lámpák kialvását a szombaton rendezendő nyitó versenyen.

A második kvalifikáció a tervezettnél kissé később kezdődött, ugyanis nem sokkal előtte az egyik betétsorozat időmérőjét félbe kellett szakítani, s ez hatással volt a WTCR-esek programjára is. Guerrieri egyébként eddig nem találta a tempót a hétvégén, így új motort kapott a második kvalifikációra.

Alig kezdődött el a Q1, valaki máris a gumifalba tette az autóját. Mikel Azcona a hírhedt Lisszabon-kanyarban hibázott, de folytatni tudta az időmérőt, így nem került elő a piros zászló. Nem sokkal később Jim Ka To és és Robert Dahlgren akadt össze, de a Q1-es félbeszakítás okozója Terence Tse volt, így már a kvalifikáció első szakaszában lengetni kellett a piros zászlót.

Alig egy perccel a Q1 vége előtt több baleset is történt, s az egyikbe Michelisz is belekeveredett. A magyar pilóta nem látta az előtte a falnak ütköző Gordon Sheddent, és hátulról belehajtott az elakadt Audiba. Félbeszakították a Q1-et, amit utána már nem is indították újra. Michelisz autója jelentősen sérült, így valószínű volt, hogy hiába jutott tovább a Q2-be a negyedik helyen, a magyar pilóta számára véget ért az időmérő. Ez a mezőny másik magyar versenyzőjére, Tassi Attilára is igaz volt, aki nem tudta kiharcolni a továbbjutást a második szakaszba – csak a 17. lett.


A Q2-nek így nem volt magyar résztvevője. A makaói pálya mestere, Rob Huff egy igen erős kört tett össze, amivel az első helyen jutott be a pole-ról döntő utolsó szakaszba. Huffon kívül Nicky Catsburg, Andy Priaulx, Jean-Karl Vernay és Johan Kristoffersson csaphatott össze a Q3-ban. Michelisz számára viszont nem jó hír, hogy a Q2-ben a 10. pozícióban végző Guerrieri indulhat az élről a fordított rajtrácsos második futamon. Michelisz mind a két vasárnapi versenyt a 12. helyről kezdheti meg.

A Q3-ban Huff elsőként próbálkozott a leggyorsabb kör megautózásáért, és igen magasra tette a lécet a 2:28.538-as idejével. Ezt Catsburgnak és Kristofferssonnak sem sikerült felülmúlnia – utóbbi ráadásul a gumifalat is eltalálta a Police-kanyarban. Huff pole-jára egyedül az utolsóként próbálkozó Priaulx volt veszélyes, ám a brit versenyzőnek sem sikerült gyorsabb kört autóznia, így Huffé lett a pole a záró futamra.

A makaói hétvége programja szombaton folytatódik. Az első verseny magyar idő szerint 7.55-kor kezdődik.

A vk élmezőnye 24 futam után: 1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 288 pont, 2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 286 pont, 3. Thed Björk (svéd, Lynk&Co) 248, 4. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 245, 5. Mikel Azcona (spanyol, Cupra) 198, 6. Néstor Girolami (argentin, Honda) 196 … 23. Tassi Attila (magyar, Honda) 52 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik