WTCR: Huff és Tarquini is futamot nyert; Michelisz dobogóra állt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 05:14
null
Tarquini fontos győzelmet aratott a harmadik futamon (Fotó: wtcr.com)
A túraautó-világkupa (WTCR) szuzukai versenyhétvégéjének mindkét vasárnapi versenyén a második pozícióból startoló aratott győzelmet: míg a korábbi futamot Rob Huff, addig a későbbit Gabriele Tarquini nyerte, így utóbbi fontos lépést tett meg a bajnoki cím felé. Az olasz csapattársa, Michelisz Norbert is sokkal jobb napot zárt, ugyanis a magyar versenyző először a dobogón ünnepelhetett, majd a pontszerző kilencedik helyen intette le a kockás zászló. 

A MÁSODIK SZUZUKAI VERSENY

A fordított rajtrácsos futam startját Pepe Oriola várhatta az élről, ám sokáig nem tarthatta meg pozícióját, hiszen a mellőle elrugaszkodó Rob Huff azonnal elment mellette. A második sorból induló Danis Dupon és Michalisz Norbert eközben megtartotta a helyét, míg a biztonsági autónak Mehdi Bennani és Esteban Guerrieri találkozója után kellett a pályára hajtani.

Utóbbi ugyanis az összeérés következtében nagy sebességgel kötött ki a falban – a biztonsági autós szakasz pedig egészen a 3. körig húzódott. Ezt követően míg Oriola a vezető Huffot kezdte szorongatni, addig Michelisz Dupont és Aurélien Panis Audijával csatázott.

A magyar versenyző végül elment Dupont mellett, mint ahogyan Panis, Gabriele Tarquini és Kevin Ceccon is maga mögé utasította a franciát, aki így egészen a hetedik pozícióig esett vissza.

Bár Michelisz Oriolára is felzárkózott, pozíciócsere már nem történt: Huff szezonbeli második diadalát aratta, míg Oriola mellett Michelisz fért még fel a dobogóra.

Az első tízben zárt továbbá Tarquini, Kevin Ceccon, Dupont, Comte, Bennani, Yann Ehrlacher és Yvan Muller.

A Zengő Motortsport versenyzői közül eközben míg Szabó Zsolt John Filippivel koccant és esett ki, addig Nagy Norbert a 21. lett.

A HARMADIK VERSENY

Az első futam nyertese Ceccon hiába foglalhatta el az első helyet a rajtnál, egészen a negyedik helyig esett vissza, miután Tarquini, Erhlacher és Comte is elment mellette. Ám az Alfa Romeo pilótája nem maradt sokáig ott, hiszen rövidesen visszazárkózott Taquini mögé.

Hátrább eközben Michelisz több pozíciót is vesztett a startnál, miközben a pálya szélét is megjárta, illetve Oriolával is összeért. A magyar a 3. körben aztán támadni kezdte a spanyolt, azonban végül Huffnak sikerült előzi manővert bemutatni a Hyundai ellen. Michelisz így kikerült a pontszerzők közül, míg Oriola megint elhagyta a nyomvonalat.

Az ötödik körben eközben érkezett a hír: Ceccon 5 másodperces büntetéssel sújtották, mert rosszul állt fel a rajtrácsra. Bár az Alfa Romeo-pilótája még abban a körben elment Tarquini mellett, az olasznak így elég volt 5 szekundumon belül maradnia.

A 7–11. helyen eközben továbbra is nagy csata folyt: Michelisz kétszer is kénytelen volt levágni a pályát, míg a hatodik helyen haladó Guerrieri hibázott, így Oriola újabb pozíciót nyert. A spanyolt viszont bokszutca áthajtásos büntetéssel sújtották, amiért végül a 19. lett.

A 8. körben aztán Michelisz és Muller találkozott, a magyar meglökte a franciát, akinek az autója annyira sérült az eset következtében, hogy a futamot is fel kellett adnia. A hyundaiost végül a kilencedik helyen intette le a kockás zászló, míg Ceccon a harmadik pozícióba esett vissza büntetését követően.

A versenyt tehát a másodikként leintett Tarquini nyerte, aki így fontos lépést tett meg a bajnoki cím felé, míg Comte a második helyre lépett előre.

Az első hármas mögött pedig Bennani, Panis, Huff, Frédéric Vervisch, Thed Björk, Michelisz és Jean-Karl Vernay zárta a pontszerzők sorát, a nagy visszatérő, Tiago Monteiro pedig a 11. lett.

Nagy Norbert eközben a 17. lett, míg Szabó Zsolt el sem indult az utolsó szuzukai versenyen.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
SZUZUKA, JAPÁN, HARMADIK VERSENY
1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai)
2. Aurélien Comte (francia, Peugeot)
3. Kevin Ceccon (olasz, Alfa Romeo)
4. Mehdi Bennani (marokkói, Volkswagen)
5. Aurélien Panis (francia, Audi)
...
9. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
...
17. Nagy Norbert (magyar, Cupra)
...
25. Szabó Zsolt (magyar, Cupra) – el sem rajtolt

A vk élcsoportja 27 futam után: 1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai) 291 pont, 2. Muller (francia, Hyundai) 252, 3. Björk (svéd, Hyundai) 238, 4. Oriola (spanyol, Cupra) 227, 5. Vernay (belga, Audi) 216, 6. Guerrieri (argentin, Honda) 213, 7. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 212 ... 20. Nagy D. (magyar, Hyundai) 36 ... 24. Nagy N. (magyar, Cupra) 18 ... 29. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik