WTCR: Guerrieri nyerte a defektekkel tarkított első időmérőt

Vágólapra másolva!
2019.04.06. 14:54
null
Guerrieri szerezte meg a 2019-es idény első pole pozícióját (Fotó: Twitter)
Esteban Guerrieri indulhat az élről az első versenyen a túraautó-világkupa (WTCR) marokkói hétvégéjén. A második helyen Yvan Muller, a harmadikon pedig Thed Björk zárta az első, sok defektet hozó időmérőt Marrákesben. Michelisz Norbert a 12. pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását, míg Tassi Attila a 26. helyen végzett első WTCR-es időmérőjén állandó versenyzőként. 

 

Azelső szabadedzésa Cupra, amásodikpedig az újonc Lynk & Co elsőségét hozta. A tréningeken azonban nem voltak tökéletesek a körülmények, ugyanis a pálya még kissé nedves maradt a korábbi esőzések miatt, ám a szombati időmérőre javultak a tapadási viszonyok. Ezt hamar észre lehetett venni, hiszen mindössze néhány perc kellett ahhoz, hogy megjavítsák Thed Björk addigi leggyorsabb körét a szombati napról.

A 40 perces időmérő első 10 percének végén Frédéric Vervisch szenvedett defektet, de magától vissza tudott térni a garázsokhoz. Néhány perccel később Gabriele Tarquini panaszkodott arra, hogy szivárog a motorolaj a Hyundaijából.

A problémák sorát Ma Csing-hua folytatta, aki Vervischhez hasonlóan defekt miatt veszített értékes időt, és pár perccel később Rob Huff is hasonlóan járt. A bokszutcába menet Michelisz Norbert is nagyon közel járt a gumifalhoz, ám végül megúszta a koccanást.

Yvan Muller erősen kezdte az időmérőt, és sokáig az első helyen állt a leggyorsabb köröket tekintve, de aztán technikai problémája adódott, így idő előtt véget ért számára a pole pozícióért folytatott harc. Hosszú ideig viszont így is csak Esteban Guerrieri tudott gyorsabb kört autózni a franciánál.

Ez pedig a kockás zászló lengetéséig nem is változott. Guerrieri indulhat a pole-ból, Muller lett a második, azonban kérdéses, hogy utóbbi valóban ebből a pozícióból vághat-e neki a szombati versenynek. A harmadik helyen Thed Björk zárta az időmérőt. Michelisz a 12. pozícióból vághat neki az első futamnak, míg Tassi Attila az utolsó, 26. helyet foglalhatja el a rajtrácson.

A marokkói hétvége 17.50-kor folytatódik az első futammal, amit élőben közvetít az Eurosport1.

FRISSÍTÉS: Mullertől elvették a második rajtpozíciót, és csak a mezőny legvégéről vághat neki az első versenynek.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
MARRÁKES, 1. IDŐMÉRŐ

1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 1:24.773
2. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) +0.239
3. Thed Björk (svéd, Lynk & Co) +0.276
4. Néstor Girolami (argentin, Honda) +0.336
5. Andy Priaulx (brit, Lynk & Co) +0.365
...
12. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 0.462
...
18. Tassi Attila (magyar, Honda) +1.749

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik