WTCC: Michelisz hatodik lett az első hungaroringi futamon

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2014.05.04. 14:05
Szenzációs rajtjának és remek tempójának köszönhetően Michelisz Norbert kihozta lehetőségeiből a maximumot a WTCC hungaroringi fordulójának első futamán. A magyar versenyző a 11. rajtkockából indulva a hatodik helyig jött előre, amit Sébastien Loeb nyomása ellenére is megőrzött.

A technikai hibák miatt félresiklott szombati időmérő után a többség szkeptikusan állt Michelisz Norbert vasárnapi versenyeihez, a magyar versenyző ugyanis (Dusan Borkovics kizárása után) úgy készülhetett, hogy mindkét futamot a 11. helyről kezdi. A balszerencsésen alakuló kvalifikáció azonban nem szegte a Zengő Motorsport pilótája kedvét, és vasárnap a piros fények kialvása után már az első métereken több helyet javított. A rajt utáni helyezkedéseiből is jól jött ki, így az első kört már a hatodik helyen zárta.

Michelisz azonban korántsem érezhette úgy, hogy a munka oroszlánrészét letudta, mögötte ugyanis közvetlenül a rajtot borzalmasan elrontó Sébastien Loeb száguldott szélvészgyors Citroënjével. Bár a kilencszeres ralivilágbajnok próbált volna fogást találni a magyar pilótán, Michelisz nem tette meg neki azt a szívességet, hogy hibázzon, és tökéletes koncentrációval 14 körön keresztül tartotta maga mögött a francia klasszist.

Eközben az élen a pole-ból induló Yvan Muller zavartalanul haladt csapattársa, José María López előtt, akiket a Honda triója, Tiago Monteiro, Gabriele Tarquini és Mehdi Bennani hiába üldözött.

Az élmezőny tagjai egyszer sem kerültek támadási pozícióba egymáshoz képest, így a végeredmény gyakorlatilag az első kör végén kialakult.

Michelisz Norbert a második futamot is a 11. rajthelyről kezdi meg.

TÚRAAUTÓ-VB, 6. VERSENY, HUNGARORING
A 14 körös verseny végeredménye:
1. Yvan Muller (francia, Citroën C-Elysée) 25:57.292
2. López (argentin, Citroën C-Elysée) 1.282 másodperc hátrány
3. Monteiro (portugál, Honda Civic) 7.679 mp h.

6. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic) 16.672 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik