WTCC: Michelisz balesete szakította félbe a futamot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.18. 07:49
null
Michelisz Norbert szempontjából rosszabbul is alakulhatott volna az első futam (Fotó: AFP)
Bár Michelisz Norbert balesete után félbeszakadt az első verseny Makaóban a szezon utolsó előtti WTCC-versenyhétvégéjén, a magyar pilóta hátránya így is csak két ponttal nőtt a világbajnoki pontvadászatot vezető Thed Björk mögött.

 

A Honda magyar pilótája nagyszerűen kezdett Makaóban, a második helyen zárta az időmérőt, csak a körrekordot autózó Rob Huff tudta megelőzni. Michelisz a vasárnapi fő futamon így a második helyről rajtolhat, az első versenyen pedig a kilencedikről indult.

Az élről induló Mehdi Bennani jól kapta el a rajtot, és végül meg is nyerte az idő előtt befejezett futamot (idén már harmadszor nyert, rajta kívül csak Michelisznek van 2017-ben ennyi futamgyőzelme), mögötte Tom Coronel végzett a második, Micsigami Rjo a harmadik helyen.

Michelisz a hatodik körben egy szűk kanyarban hozzáért a korláthoz, majd lecsúszott az ívről, és az így alulkormányzottá váló Hondát Esteban Guerrieri keményen eltalálta.



A baleset után piros zászlóval megszakították a futamot, így az ötödik kör állása lett a végeredmény, vagyis a kilencedikről az ötödik pozícióig feljövő Michelisz hátránya csak két ponttal nőtt a negyedik helyen végző Thed Björk mögött.

Nagy Dániel a 15., Szabó Zsolt a 16. helyen zárt.

A fő futamot magyar idő szerint vasárnap hajnalban (3.30) rendezik meg, az M4 Sport és az Eurosport1 egyaránt élőben közvetíti.

A vb élmezőnye: 1. Thed Björk (svéd, Volvo) 242.5 pont, 2. MICHELISZ NORBERT (magyar, Honda) 226, 3. Nicky Catsburg (holland, Volvo) 211.5, 4. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën) 209, 5. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 200

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15

TCR World Tour: Michelisz kilencedik a portugáliai időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 18:02

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 18:38

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 13:31

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 16:29

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 19:36

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 12:39