- Utolsó módosítás:
- 2010-12-30 00:03:54
Egymillió euróba kerül a versenygép, amely szélcsatornában nyerte el végső formáját.
Szalay 14 versenyen készül a következő Dakarra
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az idén 14 versenyen áll rajthoz – ami egyértelműen azt jelzi, hogy gőzerővel készül pályafutása tizenegyedik Dakar-ralijára, miután az ideit kénytelen volt kihagyni. Erről egy mai sajtótájékoztató keretében számolt be a páros.
![]() |
| Szalay Balázs (jobbról a második) már a következő Dakarra készül (Fotó: Czagány Balázs) |
Szalay Balázs 1996-ban vett részt először a világ legnehezebb terepraliversenyén, 2002 óta pedig a januári volt az első, amelyen nem rajtolt el.
„Az ünnepek jól teltek a családdal, ám amikor elkezdődött a verseny, hatalmas űrt éreztem a lelkemben, és az motivált, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy ne kelljen kihagynom a következő Dakart" – mondta Szalay, akinek szavait megerősítette navigátora, Bunkoczi László is, aki természetesen az idén is diktálja neki az itinert. Nem csoda, hogy Szalay nem akar váltani (azt mondja, már nem is mer…), mivel amióta Bunkoczival megy, minden egyes alkalommal (vagyis ötször) célba ért a világ legnehezebb tereprali-viadalán.
Tizenöt év telt el a csapat megalakulása óta, s azóta nemcsak a technika fejlődött (az első autó még 3.5 tonnás volt, mert megrakták alkatrésszel, a mostani Opel Antara mindössze 2080 kilogramm...), hanem a szervizháttér is, ezek után pedig talán nem meglepő, hogy bár a csapat már így is négy autót versenyeztet, épül az ötödik, amely a tervek szerint a következő Dakar rajtjára készül el.
Az Opel Antara Evo festését a Moholy-Nagy művészeti egyetem hallgatói és oktatói tervezték, a formája pedig a General Motors szélcsatornájában tesztelve vált véglegessé. Szalay azt is elárulta (bár az autósportban ilyesmiről nem igen szoktak nyilatkozni), hogy új versenygép értéke körülbelül 1 millió euró (272 millió forint).
Amíg a csodaautó elkészül, a tavalyi Opel Antarával száguld a páros, amely tavaly ugyan lecsúszott a bajnoki címről (az utolsó futamig rendkívül szoros volt a küzdelem, végül azonban a harmadik hely jutott neki), az idén azonban nem szeretne így járni.
Talán némi előnyt jelent majd, hogy mire itthon bemelegednek a versenyzők, addigra Szalayék már túl lesznek két nemzetközi viadalon, s közülük az egyik (február végén) havas pályákon zajlik majd Szentpétervár környékén.
„Alapvetően szeretem, amikor csúszkál az autó, de a szöges gumikat egyelőre nem próbáltam ki. Most azt próbáljuk megoldani, hogy megkapjuk azt a fűtésrendszert, amelyet a BMW-csapat is használ, mert nem szeretnénk megfagyni. Afrikában nincs ilyen gond – többek között ezért szeretjük, meg azért, mert a sivatag hatalmas kihívást jelent" – mondta Szalay, aki a Dakart rendező ASO képviselőjeként azt is elmondta, 11 európai város pályázik a 2011-es Dakar-rajtra, s közülük egyelőre Madrid tette meg a legjobb ajánlatot. A végső döntés a jövő hét elejére várható.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- 22:31 Német Kupa: a Bayern búcsúztatta Hajnalékat, és negyedikként elődöntős
- 22:20 Videó: vicces Chelsea-edzés birkózó Torresszel, „bunyózó” játékosokkal
- 22:06 Videó: az Arsenal csatárának óriási szóló góljával döntős Elefántcsontpart
- 21:57 Afrika-kupa: Gervinho továbblőtte a döntőbe Elefántcsontpartot
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Női kézilabda: a szezon végéig Konkoly irányítja a fehérvári csapatot
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







