Rali ob: Egerben rendezik meg a sorozat záró futamát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.20. 13:22
Egerben pótolják a ralibajnokság szeptember elején elmaradt futamát – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón, a hevesi megyeszékhelyen.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte: a budapesti verseny meghiúsulását követően, rekordgyorsasággal sikerült megtalálni az új helyszínt, így Eger a korábban megszokottól eltérően a szezonnyitó helyett idén az ob zárófutamának ad otthont.

Hozzátette: a sikeres előkészítéshez nélkülözhetetlen volt a város önkormányzatának példa értékű támogatása és együttműködése, melynek köszönhetően reményeik szerint a sokak által várt és kedvelt Eger-rali a következő években ismét állandó helyszínként szerepelhet a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség kiírásában.

Ez a verseny eredetileg nem volt benne az ez évi naptárban, így „beugróként” kerül a sorozatba azután, hogy augusztus végén kiderült, elmarad a Budapest-rali. Az országos bajnokság hatodik futamát azért kellett törölni, mert a szervezőbizottság nem rendelkezett a megrendezéshez szükséges összes hatósági engedéllyel.

Adamovits Márk főszervező hangsúlyozta: a bajnokság jelenlegi állása alapján a záró futamon is éles küzdelemre van kilátás, mivel nyitott még a bajnoki cím sorsa. Szólt arról is, hogy terveik szerint a verseny a hagyományoknak megfelelően a Dobó térről indul, és a mezőny nagyrészt a korábbi útvonalakon halad majd, ám lesznek „meglepetés szakaszok” is.

Habis László polgármester a tájékoztatón arról beszélt, hogy „Eger versenyző, versenyekre nyitott város”, egyúttal emlékeztetett rá: a megyeszékhely időről időre otthont ad országos, sőt nemzetközi szintű sporteseményeknek és jelentős hagyománya, tömegbázisa van itt a ralisportnak is.

„Ezzel a versennyel mindenki csak nyerhet, ennek szellemében javasoljuk a jövő heti közgyűlésen a futam támogatását” – fogalmazott.

Az MTI kérdésére Habis László közölte: amennyiben a testület jóváhagyja, a helyi önkormányzat hárommillió forinttal járul hozzá az idei Eger-rali megvalósításához.

A sorozat utolsó versenyére november 3-5-én kerül sor Egerben és környékén, ahol már 12. alkalommal rendeznek ob-futamot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik