MotoGP: Öt másodpercig nem kaptam levegőt – Márquez

Vágólapra másolva!
2019.10.04. 16:10
null
Márquez nagyot bukott, de szerencsére semmi baja (Fotó: Chang International Circuit)
Mint beszámoltunk róla, Marc Márquez kisebb zúzódásokkal megúszta péntek reggeli bukását. Délután folytatta a motorozást, de ezúttal be kellett érnie a hatodik hellyel. Négy Yamahás az első ötben, csak Jack Millernek sikerült közéjük furakodni.

„Nagy és furcsa esés volt. Régen történt meg velem, hogy high slide bukásom legyen egy MotoGP-s motoron – kezdte a történtek felidézését sajtótájékoztatóján Márquez.Az első öt másodpercben nem tudtam levegőt venni, ezért voltam a földön. Csak öt másodperc volt, de nekem húsznak tűnt, nagy ütés kaptam. Amikor levegőt akarsz venni, de nem tudsz, az nagyon rossz, és már régen történt velem ilyen – szerencsére. Utána jobban és jobban és lettem, sőt mire a pályakórházba értem, már jól voltam, de az orvosok a legjobb módon próbálták kezelni a helyzetet – én ezt meg is értem –, és úgy gondolták, hogy inkább alaposan vizsgáljanak meg a kórházban, és röntgenezzenek meg.”

A spanyol arról is részletesen beszélt, hogy mi okozhatta az esést.

„Az első dolgom a pályára visszatérve az volt, hogy megnézzem, miért estem el. Sokkal lassabban mentem, mint egy normál körön, hiszen a bokszból kivezető körön voltam. Új gumik voltak, talán a pálya nem volt elég tiszta, de ez normális. Általában abban a kanyarban nem zárjuk el teljesen a gázt. Elvesszük, de nem teljesen. A kivezető körömön viszont teljesen elvettem, bejött a motorfék, és ezután estem el. Szó nincs technikai hibáról, inkább én hibáztam. A gumi sem állt még készen, és talán a pálya egy koszosabb részén voltam, ezt nehéz megérteni. De verseny közben is előfordul, hogy teljesen elcsukom a gázt, és mégsem történik semmi…”

Márquezt nem igazán zavarta meg az esés, hiszen a második szabadedzés elején rögtön futott egy gyors kört, amivel az edzés közel feléig az élen is állt.

A hátamban van a legnagyobb fájdalom, amikor levegőt veszek. A második edzés első köreiben éreztem valamit, de aztán csak a motorozásra koncentráltam és elfelejtettem mindent. Az esés nem változtat semmin, főként azért, mert nem arról volt szó, hogy túlfeszítettem volna a húrt. Egy ilyen esés nem zavar meg annyira. A taktikánk ugyanaz volt, mint Aragonban, azaz feltenni egy új puha gumit a reggeli edzés végén, ahogy mindenki más is tette, mert sosem lehet tudni itt, hogy mikor szakad le az ég. Ami a délutánt illeti, nem próbáltam időmérős kört futni, inkább versenymódban mentem.”

A hondás aztán a spanyol sajtónak már részletesebben mesélt arról, hogy miért is döntöttek az alapos kórházi kivizsgálás mellett.

„Egy esetleges gerincsérülés, nem feltétlenül jár nagy fájdalommal, de annál súlyosabb következménye lehet” – mondta.

Így nézett ki Márquez motorja a bukás után (Fotó: Chang International Circuit)Marc
Így nézett ki Márquez motorja a bukás után (Fotó: Chang International Circuit)Marc

És mennyire igaz mindez, gondoljunk csak Jorge Lorenzóra…

A napot végül három Yamahás zárta az élen Fabio Quartararo, Maverick Vinales, Valentino Rossi sorrendben.

„Nem veszítünk annyit az egyenesben, mint Aragonban – mondta Vinales, aki a közepes keveréken dolgozott ma. – Ott nulláról kellett kigyorsítani, tehát végig veszítettünk, itt csak 4-5-6. fokozatban. De szélárnyékban tudom tartani a tempót. Előzni nem tudok, de ott tudok maradni.”

Mindez nyilván bizakodásra ad okot a hangvillás pilótáknak, főként, ha megnézzük, hogy a harmadik és a negyedik szektorban is három Yamahás volt a leggyorsabb. Rossi csapattársával ellentétben nem annyira bizakodó a versenyt illetően.

„Jó pénteket zártunk, a puha keveréken, egy körön gyors tudok lenni, de nagy kérdés, hogy mi lesz a versenyen. A közepes és a kemény keveréken nem olyan jó a tempóm” – mondta a Doktor.

A Moto2-eseknél Rossi öccse, Luca Marini zárt az élen mindössze 8 ezred másodperccel megelőzve a hazai versenyzőt, Somkiat Chantrát. Az első öt pilótát kevesebb mint egy tized választotta csak el egymástól.

A Moto3-asoknál Gabriel Rodrigo, Dennis Foggia és Jakub Kornfeil volt a leggyorsabb. A bajnokságot vezető Lorenzo Dalla Porta a 8., Aron Canet a 16. helyről várja a holnapi folytatást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik