MotoGP: őrületes futam után megint új győztest avattak

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 16:29
null
Morbidelli először pezsgőzhetett a dobogó tetejéről a legmagasabb osztályban (Fotó: AFP)
Címkék
Tényleg úgy tűnik, hogy miközben mindenki győzni akar, senki sem akarja igazából megnyerni az idei világbajnokságot. A 2020-as őrület ma Misanóban is folytatódott, a hatodik versenyen az ötödik győztest ünnepeltük, ráadásul a negyedik versenyzőt, aki idén győzött először a királykategóriában.

Valahogy benne volt a levegőben, hogy nem lesz olyan egyértelmű a Yamaha-fölény a mai futamon, mint amire az időmérő után elvileg számítani lehetett. Ami az izgalmakat illeti, szerencsénkre így is történt.

A rajtot Franco Morbidelli kapta el a legjobban, akit már az első körben nem más támadott, mint mestere, Valentino Rossi. De a pályán nincs barátság, sem a saját eredményedről lemondó tisztelet, ennek megfelelően Morbidelli többször is visszaverte a Doctor támadását. Jack Miller tervei szerint szintén jó startot vett, és a futam első felében sikerült is tartania a harmadik helyet.

Fabio Quartararo beszorult az 5. helyre Maverick Vinales mögött, de az igazán nagy dráma csak ezután következett számára. A nyolcadik körben ugyanis eldobta a motort a négyes kanyarban. Ugyan visszaállt a versenybe, de inkább ne tette volna. Egy bokszlátogatást követően ugyanis még egyszer bukott, ezúttal a hatos fordulóban. A francia ezzel a nullázással természetesen a bajnokságban is elvesztette a vezető helyet.

És akkor nézzük a futam második felét, amit az igazi izgalmakat tartogatta, legalábbis, ami a második és harmadik helyért folytatott küzdelmet illeti. Miután Pecco Bagnaia többször is megfutotta a verseny leggyorsabb körét, beszállt a versenybe a dobogóért, és sorban „szedte le” az előtte haladókat. A huszadik körben Álex Rins, majd egy körrel később Rossi sem tudta megállítani a sérüléséből visszatérő titánt.

Joan Mir az utolsó 9 körben embertelen tempót diktálva, két másodperces hátrányt ledolgozva érkezett meg a boly végére, az utolsó körben pedig minden várakozást felülmúlt. Az egyes kanyarban csapattársát fékezte ki, majd azonnal Rossi nyomába eredt, aki alól majdnem elment a motor.
Rossi végül nem tudta visszaverni Mir támadását, így az utolsó pillanatokban kicsúszott a kezéből a dobogó… pedig micsoda történet lett volna két protezsáltjával együtt megszerezni azt a bizonyos kétszázadik MotoGP-pódiumot.

Merthogy mindeközben Franco Morbidelli az egész mezőnyt maga mögött hagyta, a futam egy pontján több mint három másodperccel vezetett, amiből ugyan „csak” kettő maradt a végére, de ki számolja mindezt?

Morbidelli és Bagnaia is dobogós helyet veszítettek el az Andalúziai Nagydíjon, amikor megállt alattuk a motor, most pedig mind a ketten felállhattak a dobóra. Bagnaia élete során először a királykategóriában, míg Morbidelli első MotoGP-s futamgyőzelmét élhette át.

Joan Mir szájából egy futamgyőzelmet és egy harmadik helyet énekeltek ki az előző nagydíjon, ez az eredmény talán egy kis gyógyír lehet most erre a sebre.

És álljon itt egy mondat arról a versenyzőről is zárásként, aki most vezeti a világbajnokságot, ő pedig nem más, mint a hetedik helyen célba érő Andrea Dovizioso, aki a versenyen sem teljesített sokkal jobban, mint az előző napokon.

Hat futam után az első kilenc pilótát kevesebb, mint egy futamgyőzelem, egészen pontosan 23 pont választja csak el egymástól.

Folytatás egy hét múlva ugyanitt.

„Misano1” Marinié

Sam Lowes ugyan megnyerte az időmérőt, de büntetése miatt a boxutcából kellett rajtolnia. Az első rajtkockát Remy Gardner örökölte meg, de nem sokáig. Az ausztrál a reggeli bemelegítő edzésen hatalmasat bukott, aminek a vége két kisebb csonttörés lett, egy bal lábfején és kezén, egész pontosan a hüvelykujján.

Végül olasz első sorral vette kezdetét a verseny Luca Marini, Marco Bezzechi és Enea Bastianini sorrendben. Marini jól kapta el a rajtot, és bár Bezzechi az elején megelőzte őt, az első kör végén már ismét Marini vezetett.

A kilencedik körben már egy másodperc volt az előnye csapattársa előtt, és úgy tűnt, már csak saját magától veheti el a győzelmet. Hat körrel a leintés előtt ez majdnem meg is történt, amikor üresbe kapcsolt a 14-es kanyarban, Bezzechi pedig azonnal lecsapott a lehetőségre. Néhány körös adok-kapok és oda-vissza előzgetés után Marini vissza tudta venni a vezetést, sőt némi tartaléka is maradt még.

 


 

„Próbáltam megtörni Luca ritmusát, de jobb volt ma a tempója” – mondta Bezzechi a leintés után.

Hogy erre mennyi az esély, nem tudjuk, mindenesetre megtörtént, hogy később Bezzechi is üresbe váltott, de Bastianini végül nem volt elég közel ahhoz, hogy kihasználja a helyzetet. Marini idei második győzelmével, 17 pontra növelte az előnyét Bastianini előtt. A harmadik helyre Bezzechi jött fel, megelőzve a koronavírus miatt távol maradni kényszerülő Jorge Martint.

„Nem voltam olyan gyors, mint amire számítottam. Ahogy mindig, a versenyen most is más volt a pálya. Ez volt az eddigi legjobb versenyem. Az utolsó három kört megnyomtam, volt még hozzá tartalékom. Ma biztosan ünnepelni fogunk, persze csak szűk körben. Otthon a barátnőmmel. Meg esetleg egy-két közeli baráttal. Semmi nagy” – próbálta menteni nem éppen koronavírus-kompatibilis elszólását a győztes.

Ami a mentéseket illeti, Bastianininek is kijutott egy igen látványos a 8-as kanyarban a futam 16-ik körében, amit még Marc Márquez is megirigyelhetett. Bestia nem volt ma tökéletes formában, éjjel annyira rosszul volt, hogy hányt is.

A pitlane-ből rajtoló Sam Lowes mentése egy csodás eredményben öltött testet. A brit az első kör végén még 13 másodperce volt a mezőny végétől, de végül nyolcadikként zárt.

John McPhee nyerte a 150. Moto3-as nagydíjat

Újabb izgalmas és nagyon szoros versenyt láthattunk a legkisebbeknél. A leintéshez hasonlóan az egész verseny alatt egy másodpercen belül motorozott az első kilenc versenyző. Ahogy Szuzuki Tacuki nyilatkozta a futam után, ma a megszokottnál is keményebb volt a harc, sokan talán a határokat is átlépték a test-test elleni küzdelem és könyöklések során.

Esésekben sem volt hiány ma, rögtön az első körben Sergio García belement hátulról a pole-ból induló Raúl Fernandezbe, aki lerepült a motorról a mellette haladó Celestino Viettit is kiütve.

 


 

Darryn Binder egy tőle megszokott gyenge időmérő után a 19. helyről rajtolva a nyolcadik körben már az élen volt! A győzelmi esélyei a 15. körben szálltak el, amikor a 6-os kanyar kigyorsításán hatalmasat bukott. A szerencsének és talán a gyors reflexeknek volt köszönhető, hogy a mögötte haladó Dennis Foggia el tudta őt kerülni.

Albert Arenas bukása az utolsó előtti körben igen fájdalmas lehet még, ami a bajnokságot illeti. Arenas 25 pontos előnye ugyanis 5 pontra olvadt a futamot követően, mivel legközelebbi ellenfele, Ogura Ai másodikként 20 egységet zsebelt be.

A tegnapi bukása miatt csupán 17-ik helyről rajtoló John McPhee nagyon okos és türelmes motorozással végül megnyerte a futamot. McPhee a tizedik körben már 7-ik volt, de utána visszaesett a 14-ik helyre és szinte kezdhette elölről az előzéseket a nagyon szoros mezőnyben.

A leintés előtt, a nyolcas kanyarban ismét átvette a vezetést, és többet már nem is adta ki a kezéből. Végül ugyan csak centikkel, de megnyerte a 150-ik Moto3-as világbajnoki futamot Ai előtt, akit Szuzuki követett a sorban. Legutóbb a 2001-es welcomi futamon állhatott dobogóra két japán a legkisebb géposztályban.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, SAN MARINÓ-I NAGYDÍJ, MISANO

MOTOGP (27 kör)
1. Franco Morbidelli (olasz, Yamaha) 42:02.272 perc
2. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) +2.217 másodperc hátrány
3. Joan Mir (spanyol, Suzuki) +2.290 mp. h.

MOTO2 (25 kör)
1. Luca Marini (olasz, Kalex) 40:41.774 perc
2. Marco Bezzecchi (olasz, Kalex) +0.779 mp. h.
3. Enea Bastianini (olasz, Kalex) +0.897 mp. h.

MOTO3 (23 kör)
1. John McPhee (brit, Honda) 39:48.952 perc
2. Ogura Ai (japán, Honda) + 0.037 mp. h.
3. Szuzuki Tacuki (japán, Honda) +0.232 mp. h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik