MotoGP: megbocsátásnak helye nincs – a Márquez–Rossi-affér

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 19:35
null
Valentino Rossi reméli, Márquez a későbbiekben távol marad tőle (Fotó: Dorno)
Ahogy arról beszámoltunk, Marc Márqueznek megvan a saját magyarázata a Argentin Nagydíjon történtekről. Ami a Valentino Rossival való ütközést illeti elismerte ugyan, hogy hibázott, de azt is hozzátette, hogy megcsúszott a vizes pályán, ahogy történt ez Johann Zarco és Dani Pedrosa esetében.

 

Továbbra is érthetetlen, hogy mi szükség volt a látott agresszióra, de ezt most tegyük félre egy pillanatra.

Márquez forrófejű (25 évesen sokan voltunk azok), agresszív, és nem nagyon ismer kegyelmet a pályán. De eközben emberből is van, abból a fajtából, aki tud bocsánatot kérni, ha hibázik.

Tegnapi a leintés után is ez volt az első dolga, épp csak a sisakot levéve, Rossi boxa felé indult Alberto Puig, a HRC csapatfőnöke, Emilio Alzamora, saját menedzsere és Jose Luis Martinez, állandó segítője társaságában, amikor az alábbi jelenetnek lehettünk tanúi:



„Ne gyere ide! Most ne gyere ide! Van képed most idejönni?!" – kelt ki magából Alessio Salucci (Uccio), Rossi gyerekkori barátja és segítője.

Eközben a Doktor a box hátsó falánál ült, de Márquez odáig már nem jutott el.

Ahogy a videón is látható a Yamaha Racing ügyvezető igazgatója, Lin Jarvis nem szól bele a helyzetbe, egy ponton csak kiteszi a kezét, nemet mutatva.

A színjátékán csak nevetni tudok

„Mit csinált? Odajön bocsánatot kérni Puig és Alzamora társaságában a TV-kamerák előtt? Ez marketingfogás, és még csak nem is őszinte. Nem őszinte, mert a következő alkalommal ismét megteszi. Ha egyszer megtörténik és elnézést kér, rendben. De megtörténik egyszer, elnézést kér, majd újra megtörténik és újra és újra. Én a bocsánatkérését nem fogadom el. Csak azt remélem, hogy nagyon távol marad tőlem, és a szemembe nem néz többet. Ezt neki is megmondom majd. A színjátékán csak nevetni tudok" – fakadt ki Rossi a futam után már órákkal.

Rossi kemény szavakat használt riválisára (Fotó: Dorno)
Rossi kemény szavakat használt riválisára (Fotó: Dorno)

Az ambíciód nagyobb volt, mint a tehetséged

A Doktor nagyon erős szavakat használt minden nyilatkozatában, és természetesen újra lángra kaptak a két és fél évvel ezelőtti indulatok.

Rossi és csapata viselkedése, hogy elzavarták Márquezt nem túl elegáns és nem is a sportszerűség szellemiségét erősíti.

Főként annak tükrében, hogy az olasz is járt már abban a cipőben, amiben most Márquez sétálgat.

Emlékezzünk csak a 2011-es jerezi futamra, ahol Rossi Casey Stonert torpedózta ki, majd ment át az ausztrálhoz bocsánatot kérni. Ekkor hangzott el Stoner azóta szállóigévé vált mondata: „Az ambíciód (nagyravágyásod) nagyobb volt, mint a tehetséged."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik