MotoGP: Márquez nagyszerű csatában győzött Rossi előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.23. 20:52
null
A végén ismét Marc Márquez hátát nézte a mezőny (Fotó: Action Images)
Marc Márquez nyerte meg a MotoGP idénynyitó, villanyfényes versenyét, a Katari Nagydíjat a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. A címvédő spanyol hatalmas harcban utasította maga mögé Valentino Rossit, miután Jorge Lorenzo és Stefan Bradl is az élről esett ki a futamon.

 

Marc Márquez indult az élről a szezon első futamán, de a törött lábbal versenyző spanyol nem kapta el jól a rajtot, visszacsúszott a negyedik helyre. Vele ellentétben Jorge Lorenzo ugyanakkor kiválóan jött el a start után, az ötödik pozícióból indulva az élen kötött ki, ugyanakkor sokáig nem örülhetett az előnynek, ugyanis az első kör végén túl sokat kockáztatott, bukott, és kiesett. Nem sokkal később Andrea Iannone is elesett, az élre pedig Stefan Bradl állt Márquezt és Bradley Smith-t megelőzve.

A szintén jól rajtoló Andrea Dovizioso is gyorsan visszaesett, az élmezőny tagjai közül Álvaro Bautista technikai problémákkal küszködött, Valentino Rossi ugyanakkor szépen lassan felért a dobogóra, mivel Bradl elesett, így ő is az élről szállt ki a versenyből. Márquez és Rossi ugyanakkor jót csatázott egymással, az olasz állt az élre, és féltávnál úgy tűnt, köztük dőlhet el az elsőség, kicsit megléptek a mezőnytől.

Márquez visszaelőzte Rossit, Smith senkitől sem zavartatva esett ki, Álvaro Bautista pedig Dani Pedrosát megelőzve felzárkózott a harmadik helyre, aztán viszont kiesett az utolsó előtti körben. Az utolsó két körben Márquez és Rossi óriási csatát vívott egymással, az olasz kétszer is megelőzte a fiatal spanyolt, aki azonban remek manőverekkel mindkétszer gyakorlatilag a következő kanyarban visszavette a pozíciót.

Sorozatban 12. alkalommal született spanyol győzelem a MotoGP-ben, ez új spanyol rekord.

MOTOGP
KATARI NAGYDÍJ
1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 42:40.561
2.Valentino Rossi (olasz, Yamaha) + 0.259
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) + 3.370
4. Aleix Espargaró (spanyol, spanyol, Forward Yamaha) + 11.623
5. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) + 12.159
6. Cal Crutchlow (brit, Ducati) + 28.526

A Moto2-es kategóriában spanyol, míg a Moto3-asoknál ausztrál győzelemmel rajtolt a szezon. A Moto2-esek között a spanyol Esteve Rabat nagy csatában utasította maga mögé Nakagami Takakit, Moto3-ban ugyanakkor az ausztrál Jack Miller megtréfálta az ibériaiakat, Efrén Vázquez és Álex Márquez csupán a dobogó második és harmadik fokára állhatott.

MOTO2
1. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) 40:20.963
2. Nakagami Takaki (japán, Kalex) + 0.040
3. Mika Kallio (finn, Kalex) + 1.059

MOTO3
1. Jack Miller (ausztrál, KTM) 38:05.810
2. Alex Márquez (spanyol, Honda) + 0.233
3. Efrén Vázquez (spanyol, Honda) + 0.280

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik