MotoGP: Márquez győzelemmel feledtette a múltkori ámokfutást

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 22:19
null
Marc Márquez egy pontra megközelítette Andrea Doviziosót
A spanyol Marc Márquez nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriája, a MotoGP versenyét vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján.

 

Szuper lenne izgalmas versenyről beszámolni, de a helyzet az, hogy Marc Márquez ismét leiskolázta a mezőnyt Austinban. Ha nem enged ki az utolsó körben, több mint hét másodpercet vert volna a második helyezett Maverick Vinalesre, ami az eddigi legnagyobb győzelme lett volna a texasi pályán.

Ez persze nem lényeges a bajnoki pontok tekintetében, ám beszédes, hogy ezen a pályán (is) mennyivel a többiek előtt jár.

„Nem voltam elég magabiztos, hogy harcoljak” – mondta Márquez a leintés után. Ezért inkább fogta magát, és kimotorozott a képből. Reméljük, hamarosan visszatér az önbizalma, különben unalmas versenyek várnak ránk azokon a pályákon, ahol nem ütközik valamilyen nehézségbe.

Márquez tehát behúzta idei első futamgyőzelmét, és egypontos hátránnyal várja az európai folytatást az ötödik helyen célba érő Andrea Dovizioso mögött, aki ismét pontokat mentett egy, a Ducati számára nem oly kedves pályán.

Soha nem szabad feladni. Ez lehet a mottója a másik két dobogósnak, Vinalesnek és Andrea Iannonénak, aki végre összehozta az első suzukis pódiumát. Mindketten komolyabb mélyrepülésből jönnek vissza, de az olasznak még sokat le kell tennie az asztalra, hogy jövőre is legyen helye a csapatnál.

A nap legnagyobb győztese és harcosa mégis a hetedik helyezett Dani Pedrosa volt, aki két héttel a csuklótörése után az egyik legmegterhelőbb pályán is ott tudott lenni az élmezőnyben.

Folytatás két hét múlva Jerezben.

MOTOGP
1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 20 kör
2. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 3.560 mp h.
3. Andrea Iannone (olasz, Suzuki) 6.704 mp h.
4. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 9.587 mp h.
5. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 13.570 mp h.
6. Johann Zarco (francia, Yamaha) 14.231 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 46 pont, 2. Márquez 45, 3. Vinales 41

BAGNAIA KONTROLLÁLT VERSENY UTÁN ISMÉT A MOTO2 BAJNOKSÁG ÉLÉN

Nagy bukással indult a hétvége Francesco Bagnaia számára, ami a fizikai állapotán is nyomott hagyott. Hogy ennek vagy a motorbeállítása következtében nem brillírozott a többi edzésen sem, azt nem tudni, de azt igen, hogy a versenyre talált valamit a csapat.

Pecco könnyedén tartotta az élről induló Álex Márquez ritmusát. Először a 10. körben előzte meg spanyol versenytársát, ám Márquez akkor még visszaverte a támadást. Végül a 13. körben a Sky VR46 versenyzője több helycsere után az élre állt, és egy kanyart leszámítva többé nem is engedte azt ki a kezéből.

Márquez eközben számos necces pillanatot és bukást úszott meg, miközben arra is figyelnie kellett, hogy a harmadik helyen motorozó Miguel Oliveira ne érje őt utol.

Bagnaia idei második győzelmével az összetett első helyet is visszaszerezte Mattia Pasinitől. Utóbbi kockáztatott, és egyedüliként a mezőnyben a keményebb hátsó gumit tettette fel, de ez a taktika most nem jött be, csak 7. lett végül.

Hatalmas versenyt futott a negyedikként célba érő kategóriaújonc, Joan Mir. A tavalyi Moto3-as világbajnok az 5. pozícióból rajtolt, de az első kanyarban Luca Marini majdnem kilökte alóla a motort, ami után egészen a 24. (!) helyig visszaesett. Innen feljönni, és átmotorozni egy ilyen mezőnyön, az bizony hatalmas dolog. Versenytempóját látva biztos pódiumos helyezéstől esett el.

Szintén megsüvegelendő az ötödik helyen leintett Iker Lecuona teljesítménye, aki egész hétvégén szépen szerepelt. A 18 éves spanyol eddigi 21 futamán a legjobb eredménye egy 11. hely volt, amit most jócskán felülmúlt.

MOTO2
1. Francesco Bagnaia (olasz, Kalex) 18 kör
2. Álex Márquez (spanyol, Kalex) 2.464 mp h.
3. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 3.704 mp h.
4. Joan Mir (spanyol, Kalex) 5.376 mp h.
5. Iker Lecuona (spanyol, KTM) 6.867
6. Bran Binder (dél-afrikai, KTM) 6.876
A vb élcsoportja: 1. Bagnaia 57 pont, 2. Mattia Pasini (olasz, Kalex) 47, 3. Á. Márquez 47

A JÓ GUMIVÁLASZTÁS VOLT A GYŐZELEM KULCSA A MOTO3-BAN

Ha valaki csak ránéz a végeredményre és az időkülönbségekre, azt gondolhatná, hogy nem maradt le semmi izgalmasról, de ez nagy tévedés.

Az igaz, hogy főként a futam első kétharmada hozott nagy harcokat az első helyért, öt pilóta váltotta egymást kegelöl, miközben előfordult, hogy az élről rajtoló Jorge Martin csak a 4. volt.

Öt körrel a vége előtt aztán a többiek hátsó gumija fogyni kezdett, míg a keményebb keveréket választó Martín épp akkor váltott még gyorsabb ritmusra. Át is vette a vezetést, és onnantól a többiek már csupán a hátát nézhették.

Enea Bastianini is, aki ugyanilyen gumitaktikán volt, ám nem tudott olyan gyors lenni a végén, mint a spanyol hondás.

A harmadik helyért utolsó körös csata zajlott négy versenyző között, végül Marco Bezzechi állhatott fel a dobogó legalsó fokára Andrea Migno, Fabio Di Giannantonio és Phillip Öttl előtt.

Migno nagyot mentett, hiszen az első kör végén csak a 21. volt, innen jött vissza a versenybe.

Öttl az első pontszerzésének örülhetett idén, míg a mögötte leintett Jakub Kornfeil is a mezőny hátsó feléből kapaszkodott vissza a 21. helyről startolva.

Hogy a nagy visszaesők közül is hozzunk egy példát, a harmadik körben még élen álló újonc Dennis Foggia végül pontot sem szerzett, 16. lett.

Martín hét ponttal átvette az összetett vezetést Aron Canettől, akit ezúttal csak a 8. helyen intettek le.

MOTO3
1. Jorge Martín (spanyol, Honda) 17 kör
2. Enea Bastianini (olasz, Honda) 1.451 mp h.
3. Marco Bezzechi (olasz, KTM) 4.112 mp h.
4. Andrea Migno (olasz, KTM) 4.172 mp h.
5. Fabio Di Giannantonio (olasz, Honda) 4.186 mp h.
6. Philipp Öttl (német, KTM) 4.374 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Martín 55 pont, 2. Arón Canet (spanyol, Honda) 48, 3. Bezzechi 43

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik