MotoGP: Márquez az utolsót is kipipálta – még egy autót is kap érte

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 09:52
null
Marc Márquez Japánban is megszerezte a pole pozíciót (Fotó: AFP)
A tájfun tegnap este megérkezett a MotoGP Japán Nagydíjának helyszínére, ám szerencsére nagy drámákat nem okozott. A reggeli szabadedzések ugyan heves esőben zajlottak, de később nemcsak elzárták az égi áldást, a nap végére a slick gumik is előkerültek.

 

Ha csupán annyit mondunk, hogy Marc Márquez szerezte meg a pole pozíciót, akkor nem sokan kapják fel rá a fejüket, hiszen ez a spanyol 90. rajtelsősége karrierje során, idén a tizedik.

Azonban ha hozzátesszük, hogy Motegiben egészen a mai napig nem sikerült neki elsőként zárni egy időmérőt, akkor már eggyel érdekesebb a helyzet. Mától viszont nincs olyan pálya a jelenlegi naptárban, ahol Márquez ne állhatott volna fel az egyes rajtkockába.

Ez az eredmény még egy dolgot hozott a „konyhára”, egy újabb BMW-t, amit minden évben a kvalifikációk legeredményesebb pilótája kap meg. A szokásoknak megfelelően idén is a valenciai idényzárón veheti majd át az újabb slusszkulcsot, ezúttal egy X4 M-hez tartozót.

Szintén csodás napot zártak a Petronas csapat versenyzői, akik kibérelték az első sor fennmaradó részét, azaz Franco Morbidelli a második, Fabio Quartararo pedig a harmadik helyről várja a vasárnapi futamot.

Őket még egy yamahás követi, mégpedig Maverick Vinales, majd Cal Crutchlow (Honda), aki nagyot mentett ma, hiszen a Q1-ből kellett felverekednie magát. Mellőle a legjobb ducatisként Jack Miller indul majd.

Esésparádé után

A nap legnehezebb időjárási és pályakörülményeit a Moto2-esek élték át reggel. Ennek megfelelően rengeteg esés volt, és jó néhány mentést is bemutattak a pilóták.

A bukást elszenvedők egyike Lorenzo Baldassarri, aki később az első sorba kvalifikálta magát.


A száradó pályán rendezett időmérőt végül az előző futamot megnyerő Luca Marini húzta be több mint egy másodperces előnnyel. Mellőle Balda csapattársa, Augusto Fernández startolhat majd.

A második sorba olyan versenyzők kerültek, akik közül kettő látványos mentést mutatott be reggel, a harmadik (Somkiat Chantra) pedig embereset bukott.

A mentéseket Álex Márquez és Jorge Navarro élte át, mindketten a célra fordítóban úszták meg a bukást.

Hogy melyiküké volt a látványosabb, az nem kérdés.


 

Visszatérés után rajtelsőség

Nagyon érdekesen alakult a Moto3-asok időmérője, ugyanis nem volt még példa arra, hogy a Q1-ből továbbjutó négyes a Q2-ben is az első ötben végezzen, márpedig most ez történt Motegiben.

A pole-t a misanói sérüléséből visszatérő Niccolo Antonelli szerezte meg, aki 2015-ben már nyert itt futamot.

Van még egy olyan pilóta a mezőnyben, aki győzött már ezen a pályán, méghozzá a szintén misanói sérülése után visszatérő Romano Fenati. Neki azonban nem sikerült továbbjutnia a Q1-ből, így csak a 22. helyről rajtolhat vasárnap.

De vissza a rajtrács elejére. Alonso López két héttel ezelőtti első dobogós helyezése után most első első soros rajthelyét is megszerezte. Mellőle Antonelli csapattársa, Szuzuki Tacuki indulhat, az egyedüli kakukktojás a top 5-ben, aki nem a „kis időmérőből” jutott tovább.

A második sor Makar Jurcsenko, Sergio García és a vb-t vezető Lorenzo Dalla Porta sorrendben áll majd fel.

A Q1-ből feljutók teljesítménye nem meglepő, hiszen nekik több idő jutott megszokni a vizes pályán az aktuális körülményeket, melyek nagyon mások voltak, mint a reggeli szabadedzésen.

A nap vesztese a bajnoki címért szintén harcban lévő Tony Arbolino, aki csak a 27. helyről startolhat.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, JAPÁN NAGYDÍJ
IDŐMÉRŐ
MOTOGP

1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 1:45.763
2. Franco Morbidelli (olasz, Yamaha) +0.132
3. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) +0.181

MOTO2
1. Luca Marini (olasz, Kalex) 2:00.985
2. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) +1.148
3. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) +1.227

MOTO3
1. Niccolo Antonelli (olasz, Honda) 2:09.293
2. Alonso López (spanyol, Honda) +0.086
3. Szuzuki Tacuki (japán, Honda) +0.333

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik