MotoGP: Marc Márquez 2013-as rekordja már a múlté

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.05.05. 09:45
null
Fabio Quartararo (balra) megdöntötte Marc Márquez korrekordját (Fotó: Kovács Nikolett)
Legalábbis, ami a legfiatalabb „polemant” (rajtelsőt) illeti a királykategóriában. A regnáló (egyébként hétszeres) világbajnok Marc Márquez 2013-ban Austinban vette el a rekordot Freddie Spencertől 20 évesen és 62 naposan harmincegy évet követően. Tette mindezt egy gyári motoron, köszönhetően annak, hogy a Dorna a spanyol karrierjét elősegítve eltörölte az akkor még fennálló szabályt, miszerint kategóriaújoncként nem lehetett egyből gyári alakulathoz szerződni.

Valószínűleg kevesen fogadtak volna arra, hogy Márqueznek csupán hat év elteltével búcsút kell vennie ettől a rekordtól. De, mint tudjuk, semmi sem tart örökké, így tegnaptól a 20 éves és 14 napos Fabio Quartararo ennek a címnek a birtokosa, ráadásul szatellit versenyzőként!

„Örülök Fabiónak, de csak azért, mert ma szombat van. Egy rekordomat ma elvette, a legfiatalabb polemanét, de holnap igyekszem majd megállítani, nehogy elvegye egy másik rekordomat is: a legfiatalabb futamgyőztesét” – mondta nevetve Márquez az időmérőt követően, aki 26 évével a legidősebb pilóta volt a délutáni sajtótájékoztatón.

A spanyol hondás őszintén bevallotta, nem számított rá, hogy ez a két pilóta lesz majd előtte a rajtrácson – utalva ezzel Quartararo csapattársára, Franco Morbidellire is.

A Petronas Yamaha csapat tehát kimaxolta a szombati napot, utoljára 2002-ben a Sachsenringen sikerült szatellit csapatnak (Tech3) megszerezni az első két rajthelyet.

A sors fintora, hogy Quartararo és egy körrel később Morbidelli is a gyári hangvillás motoron ülő Maverick Vinales mögött futotta meg a leggyorsabb körét, aki végül ötödikként kvalifikált a futamra.

Andrea Dovizioso, aki végül negyedikként zárta a kvalifikációt, elégedetten nyilatkozott, hiszen egyrészt igen ígéretes a versenytempója, másrészt elmondta, hogy nagyon sokat fejlődtek a tavalyi évhez és a téli teszthez képest is ezen a pályán, ami nagyon fontos lesz a bajnokság következő etapjában.

Valentino Rossi csak a 13. helyről rajtolhat majd a sporttörténet 300. MotoGP-futamán, és a szavaiból az derült ki, hogy nem érdemes majd nagy csodát várni tőle.

„Javultunk a tegnapi naphoz képest, és ha nem hibázok az utolsó gyors körömön, akkor talán bekerültem volna a Q2-be. A gond az, hogy a többiek nagyon gyorsak, és nem csak azok, akik az első sorokban vannak.” Rossit egyébként a VR46 Akadémia legutóbbi Moto2-es világbajnoka, Pecco Bagnaia ütötte ki a Q1 végén, így mindkét felkaroltja előtte végzett. „Hétfőtől nagyon büszke leszek rájuk, de ma nem valami szimpatikusak” – viccelt a Doktor.

További érdekességeket helyszíni riporterünktől hallhatnak az alábbi videóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik