MotoGP: Iannone 18 hónapos eltiltást kapott doppingvétségért

Vágólapra másolva!
2020.04.01. 14:43
null
Az eltiltás Iannone karrierjének végét jelentheti (Fotó: Hantos László)
Három és fél hónap után ítélet született Andrea Iannone doppingvétsége ügyében, melynek értelmében a FIM nemzetközi fegyelmi bírósága ugyan elismerte az ételből származó véletlen szennyeződés elméletét, mégis 18 hónapra felfüggesztette az olasz pilótát.

 

Iannone természetesen fellebbez és továbbviszi az ügyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé, amiben jelenlegi csapata, az Aprilia teljes mellszélességgel támogatja.

Az eltiltás 2019. december 17-étől, az ideiglenes felfüggesztés kezdetétől „ketyeg”, ami azt jelenti, hogy ha az ítéletet a CAS is helybenhagyja, akkor Iannone legkorábban 2021. június 16. után versenyezhetne újra.


Iannonét még tavaly november 3-án, a Maláj Nagydíj során tesztelték, és mintájában az „exogén anabolikus androgén szteroidok” csoportjába tartozó tiltott szert mutattak ki.

Az Aprilia Racing sajtóközleményéből az is kiderül, hogy a fegyelmi bíróság elfogadta az ételen keresztüli véletlen fogyasztás elméletét, mégis az eltiltás mellett döntött.

„Teljesen elkeserít minket az ítélet” – kezdte nyilatkozatát Massimo Rivola, az Aprilia Racing elnök-vezérigazgatója.

„A bírák belátták Andrea jóhiszeműségét és a figyelmetlenségből történt szerfogyasztást, elismerve az ételszennyezettség érvét. Ezért a kiszabott büntetésnek semmi értelme. A bírák által leírt kiváltó okok ismeretében Andreát fel kellett volna menteni, ahogy ez megtörtént már más sportolókkal is, de ez a körülmény nagy reményt ad nekünk a fellebbezés kapcsán, amely remélhetőleg gyorsan lezajlik majd. Visszavárjuk Andreát, mellette állunk ennek az ügynek a végéig és támogatjuk a fellebbezésben.”

 

Rivola és az egész Aprilia kiáll versenyzője mellett (Fotó: Kovács Nikolett)
Rivola és az egész Aprilia kiáll versenyzője mellett (Fotó: Kovács Nikolett)


Az Aprilia ezt megelőzően jelenlegi tesztpilótáját, Breadly Smitht jelölte ki az olasz helyére, és valószínűleg ez nem is fog változni már, ha egyszer kezdetét veszi az idei versenyszezon.

Az is egészen egyértelmű, hogy az eltiltás érvényben maradása esetén senki sem fog szerződni Iannonéval, és mivel a csapatok, gyárak többsége kétéves megállapodást köt a pilótákkal, az olasz legkorábban a 2023-as évadban térhetne vissza, amikorra már 34 esztendős lesz.

A szerződések persze bármikor felbonthatóak, lehet egy plusz egy évre is megállapodást aláírni, és például Tito Rabat jelenlegi kontraktusa 2021 végéig tart, mégis arra van a legnagyobb esély, hogy az eltiltás Iannone MotoGP-karrierjének végét jelentheti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik