MotoGP: a koronavírus miatt a Thai Nagydíjat is elhalasztják

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2020.03.02. 08:13
null
A burirami versenyhelyszín (Fotó: AFP)
Címkék
A Bangkok Post értesülései szerint a teljes Thai Nagydíjat elhalasztják a koronavírus miatt. Anutin Charnvirakul miniszterelnök-helyettes és egészségügyi miniszter nyilatkozata szerint egy szervezői megbeszélésen született meg a döntés hétfőn.

Katarral ellentétben, ahol a két kisebb géposztály futamait megrendezik, Thaiföldre már senki sem utazik. A FIM és a Dorna egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást, de a burirami fordulót az ősz folyamán pótolhatják.

Jelen állás szerint Austinban lehet az idei első MotoGP-futam, ám ez a következő pár hét eseményeinek a függvénye, hiszen az Egyesült Államokban is szigorodhatnak addig a beutazási feltételek.

A Delta Airlines például május elejéig felfüggesztette New York és Milánó közötti járatait.

FRISSÍTÉS 11.35-KOR: a szervezők hivatalosan megerősítették, hogy március 22-én biztosan nem rendezik meg a burirami futamot, és keresik a megoldást a versenyek pótlására.

A katari futamtörlésről részleteket az alábbi videóból tudhatnak meg:

Legfrissebb hírek

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
19 órája

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
2026.07.01. 10:59

MotoGP: Quartararo és Rins is elhagyja a Yamahát

Egyéb autó-motor
2026.06.30. 16:14

Huszonkét év után először japán győzelem a MotoGP-ben, Martín a vb élére állt

Egyéb autó-motor
2026.06.28. 15:21